Stílus

Longboard, több mint egy deszka?

Share

Nem csak az Instagram fotókon, hanem Budapest utcáin is egyre többször akadhat meg szemünk egy gördeszka szerű közlekedési eszközön, olyan mintha, de mégsem. Ez a longboard.

 
Honnan is ered a longboard, miben különbözik a szimpla gördeszkától, folyamatos terjedése minek köszönhető? Egy újabb sportággal, közlekedési eszközzel, netán egy életérzést megtestesítő, közösséget kovácsoló tárgyról van szó?

A sztori...


A longboard a bibliai leírások szerint az 1960-as évek környékén ütötte fel először a fejét, köszönhetően néhány unatkozó Hawaii-i szörfös srácnak. Nyilvánvaló, ha éppen túl nagyok (van ilyen?) vagy túl kicsik voltak a hullámok, akkor az evilági paradicsomban is el kell valahogy ütni az időt, így gyakorlatilag fogták magukat és megalkották a „járda-szörfözést", azaz a deszkázást, majd a longboardozást.

Az első darabok egyszerű görkori kerekekből és szimpla deszkából álló tákolmányok voltak, használatukkor rögtön megjelentek azok a klasszikus mozzanatok, melyek egyébként az igazi szörfözésre voltak jellemzők. Az unatkozó szabadlelkű srácok gyorsan, sokszor lejtőn haladva imitálták a hullámlovaglást, kezükkel érintve az utat (mintha az a víz lenne). Nem csak az életérzés volt a „régi", hanem gyorsan el is tudtak jutni A pontból B-be.

Persze az egészet nem hívták rögtön deszkázásnak, sem longboardozásnak, az első időkben „sidewalk surfing-nek", azaz járda-szörfözésnek nevezték az egész sztorit, mely név gyönyörűen leírja minden eredendő báját ennek a közlekedési módnak.

Szörfösök találták ki a longboardozást Fotó: FAUN Project

 

A 60-as években persze betörtek a piacra a klasszikus gördeszkák, melyek elárasztottak szinte minden létező boltot az USA-ban, így ekkor már „hivatalos formájában" is megszületett, majd elterjedt a 'boardozás, ezzel együtt egyre több gördeszka „gyár" és műhely is létrejött. Ennek köszönhetően folyamatosan fejlődött és letisztult a koncepció, finomabbak lettek a megoldások, a felhasznált anyagok (pl. a felfüggesztésnél), ám ennek ellenére egészen a 70-es évek közepéig várni kellett, amíg valójában nagyot robbant a gördeszkázás, mint sport.

Ekkor terjedtek el az első kifejezetten deszkásoknak szánt skate parkok, illetve kialakultak a különböző versenystílusok is, mint a szlalom, downhill vagy a freestyle. Magának a sportnak egyik legnagyobb alakja Alan „Ollie" Gelfand volt, aki úttörője a deszkával való „trükközésnek". Az ő nevéhez fűződik az egyik alapmozdulat is, az „Ollie". Ekkor már nem lehetett megállítani a gördeszkázás térhódítását a freestyle sportok Amerikájában. Hasonló fontos időszak volt az 1990-es évek eleje, amikor megjelentek az igazi deszkás „celeb sportolók", mint Tony Hawk, aki nem csak sport teljesítményével, hanem a médiában való jelenlétével is folyamatosan „terjesztette az igét". Ebben az időszakban a snowboardozás is egyre népszerűbb lett, így egy újabb célközönség ismerkedett meg a deszkán való haladás valamelyik válfajával, világával, feelingjével.

Itthon


A Magyarországi helyzetről a nemzetközileg elismert magyar bázisú longboard manufaktúra egyik tagja, Trellay Levente árult el néhány gondolatot. Szerinte a longboardozás elterjedése napjainkban is folyamatos, már nem csak személyek, hanem kisebb csapatok is összeálltak, nem mellékesen a közösségben meglepően sok a lány, de több régi gördeszkás is amolyan „reborn" korszakát éli longboardozás közben.

Fotó: Longboard FAUN Project

 

Nem szeretem a korlátokat, sőt feszegetem őket, ez maga a deszkázás. Örülök, hogy a longboard eddig szuperül átjárja az összes társadalmi réteget, punktól a programozókig" –tette hozzá Levente, a FAUN Project oszlopos tagja.

Néhány esztendeje még szinte lehetetlen volt lonboardot beszerezni hazánkban, azonban 6 éve, többek között a FAUN Projectnek köszönhetően mindez megváltozott. Manapság szinte minden sportboltban lehet kapni, bár nem túl nagy választékban, ezért a közösség elsősorban az egyedileg készült darabokat preferálja.

Egy jobb minőségű deszka 50 ezer forint magasságában kezdődik, természetesen a határ a csillagos ég, a legprofibb longboardok könnyedén elérhetik a 100-120 ezer forintos árat is, de utóbbiak elsősorban „versenygépek".

Akkor mi is a különbség?


A longboardok nem véletlenül vannak elkülönítve a sima gördeszkáktól, hiszen méretükben jelentősen különbözhetnek a „kistestvértől". Egy átlagos longboard 84 és 150 centiméteres lehet, úgy 23-26 cm-es szélességgel. A kerekek nagysága és puhasága, elhelyezkedése és maga a deszka mérete miatt gyorsabb, kényelmesebb, komfortosabb a suhanás. Alapvetően stabilabb eszköz a longboard, mint a sima gördeszka, emiatt érzetre „közelebb áll" a klasszikus szörfözéshez, ha lehet ilyen mondani. Sőt, mivel a deszkák maguk gyakran némi hajlással is bírnak, így a deszka súlypontja is közelebb esik a földhöz, aminek köszönhetően még könnyebb elérni a gyorsabb sebességet.

 

A nagyobb méretű deszkákkal természetesen nem igazán lehet csak úgy trükközni, de nem is feltétlenül ezért készülnek ezek, a nagyobb méretnek köszönhetően jobb gyorsulás és kényelmesebb haladás érhető el. Látható, hogy a legnagyobb különbség a kényelem és a stabilabb haladás terén van longboard és gördeszka között.

Magukat a deszkákat főként furnérlemezből készítik, 5-10 2mm-es rétegből, anyaguk bambusz, nyír vagy juharfából lehet. A drágább, jobb minőségű, tartósabb deszkákba üvegszálat is építenek, ettől azok sokkal ellenállóbbak lesznek.

A lényeg a részletekben rejlik


Itt bizony a méret a lényeg, rengeteg méretű és formájú longboard létezik, melyek más-más „lovaglási" technikát követelnek meg. Vannak, akik szimpla siklásra, közlekedésre használják deszkájukat, de szokták szlalomra vagy trükközésre is, persze csak a bátrabbak, tapasztaltabbak. A nagyobb méret és súly miatt nem is nagyon látunk köztereken fura mozdulatokat próbálgató longboardos fiatalokat. Alapvetően nem is erről szól ez az egész.

A lejtőkre tervezett boardok általában nagyon merevek és könnyűek, de vannak „altípusok" is, ilyen a „drop deck", a „top mounts" és a „drop throughs". Mindegyik típusnak és fajtának más és más felépítése van, melyek formára, méretre és a kerekek távolságára vonatkoznak főként. A drop deck-nek például alacsonyabb a tömegközéppontja, emiatt nehezebb manőverezni vele, ellenben sokkal stabilabb.

Longboard: sok féle van

 

Különbséget jelent, hogy maga a deszka lapja síkjában milyen formát vesz fel. Hosszában lehetnek íveltek, míg keresztirányban konkávak. Az előbbinél a board közepe feljebb van, mint a két vége, így rugalmasabb a szerkezet, mellyel könnyebb trükközni, míg a (kereszt irányban) konkáv, süllyedő" boardok könnyebben hajthatók és irányíthatók.

A fékezés igen sarkalatos kérdés lehet egy nagyobb méretű deszkánál, hiszen nem hagyományos gördeszkáról beszélünk. A tapasztaltabbak szimplán leugranak, leszállnak a haladó „járműről", majd megállítják azt, azonban ez a kezdőknek nagyon nem ajánlott, hiszen veszélyes lehet, sérüléssel járhat. Másik módszer a lábbal való fékezés, melyhez nem árt egy jól bevált deszkás cipő, míg a harmadik módszer a leggyakoribb, a szimpla befarolás (powerslide), ez utóbbi kettő az elfogadott, bejáratott módszer. Persze vannak extrémebb megoldások is, mint az evezővel történő fékezés, mely igen érdekes látvány lehet a Deák Ferenc tér közepén. Alapvetően nagyon fontos, hogy az ember odafigyeljen saját és környezete biztonságára!

Mindenkinek


Jól látható, hogy a longboardozás egy bár technikailag és történelmileg a deszkázáshoz nagyon kötődő sport és közlekedési eszköz, a mai modern stílközpontú, szubkultúrákra szaggatott társadalomban sokkal inkább egy klasszikus közlekedési eszköz lett mindenféle sallang és „skatulya" nélkül.


A deszkázás mindig is a lázadáshoz lesz köthető, sosem lesz puncsos, sosem lesz annyira nyitott, hogy igazából meg lehessen fogalmazni azt, hogy miben is rejlik az ő világuk. A longboard viszont sokkal nyitottabb, a gurulás élményéről szól az egész, bárki által elsajátítható, nem számítanak a trükkök, vagy hogy milyen ügyes vagy. Egyszerűen csak a suhanás számít, mindenhol és mindenkinek" –árulta el Levente.

A longboardosok tagjai szegről-végről ismerik egymást, törzshelyükön a belvárosi TELEP-nél rendszeresen találkoznak, ahol amolyan „social clubként" működnek, tapasztalatokat, élményeket, sztorikat osztanak meg egymással.

Szeretném, ha minél több olyan programunk lenne, ahol találkoznak a közösség tagjai, sztoriznak, van egyfajta infócsere, és minél több öröm abból kifolyólag, hogy megéljük a „flow"-t, Csíkszentmihályi Mihály után szabadon" –zárta szavait Trellay Levente.

KB
(Fotók: FAUN Project)

 {tortags,7241,3}

Legfrissebbek a címlapról

Mutasd a cipőd….

Mutasd a cipőd….

...és megmondjuk, mire táncolsz bennük, avagy kis zenei cipőhatározó….
Soundhead Podcast 054 – Detective Kelly

Soundhead Podcast 054 – Detective Kelly

Ezúttal érzelmes, atmoszférikus és misztikus hangzás következik egy órába sűrítve, Detective Kelly prezentálásában.
16-os karikában, amikor a klasszik nem múlt, hanem igaz valóság!

16-os karikában, amikor a klasszik nem múlt, hanem igaz valóság!

Az, aki ott volt, tudja, miről beszélünk. Az, aki nem volt ott, annak még adódik néhány lehetősége, hogy megtapasztalja. Ez is most egy ilyen!
Ancient Methods magyar szöveggel színesíti a technot

Ancient Methods magyar szöveggel színesíti a technot

Így kerül a német techno és a magyar gondolatok ötvözése az underground közeg fülébe. Nagyon szeretjük ezt az elegyedést!
Jay Lumen élő adásban jelentkezett a BBC Radio 1 műsorából

Jay Lumen élő adásban jelentkezett a BBC Radio 1 műsorából

 Jay Lumen első magyarként élőben játszott a méltán világhírű angol BBC Radio 1 csatornáján.
Have Fun Tonight! Visszatért a Fisherspooner!

Have Fun Tonight! Visszatért a Fisherspooner!

Új albummal jelentkezik idén a 2000-es évek elején az elektronikus zenei irányvonalát meghatározó Fischerspooner. Itt a legújabb daluk!

hozzászólások

Kiegészítő információk