728x90 banner Ultra

knobs live facebook

TECHNIKA

Tom Noize - Studiószemle és interjú

t1Mi annak idején egy általános iskolába jártunk és a téma már akkor is az volt, hogy mindkettőnknek van egy-egy Yamaha szintetizátora. Azóta tart az elektronikuszene iránti vonzódás? Hogyan jutottál el a Tom Noize produkcióig?

Ez eléggé hosszú sztori, de a Yamaha szintim megvan még mindig. :) Középiskolában tovább folytatódott ez a szenvedélyem. Szerencsére a számítógépek fejlődésének köszönhetően a trackerek egyszerű megoldást nyújtottak a zenéim megvalósításában, így amit a kis Yamahán megírtam, utána „begépeltem” a Scream Trackerbe. Aztán jött az első nagyobb beruházás, egy Roland JV-35EXP. Ez egy érdekes időszak volt, mert a trackerben elkészített dobsávokat használtam a Cubase-es MIDI sávokkal. Akkoriban egy barátommal lépegettünk fel az így kreált zenékkel kisebb diszkókban, sulibulikban. Emellett dolgoztam a hazai Yamaha képviseletnél hangszerbemutatósként, cikkeket írtam az egykori PC-X Magazinnak. Aztán jött egy lehetőség, hogy zenéket írjak egy készülő produkcióhoz, így írtam pár számot a Bubble Gum-nak és az !Ooops… nevű lánytriónak. Ma már nem tűnnek ezek olyan nagy dolognak, de tizennyolc évesen jó érzés volt platinalemezt kapni a Juventus Mix után. Ennek a produceri együttműködésnek sajnos csúnya vége lett.

A tévedésemért elég komoly árat fizettem, az életem alaposan felfordult. Viszont ez az időszak volt, amikor eldöntöttem, hogy nem közösködöm senkivel, és alapjában véve csak abban bízhatok, amit én magam teremtek meg. Így nekiláttam a saját stúdióm építésének, megszületett a Tom Noize projekt. Átigazoltam a Korg demócsapatába, ahol komoly segítséget kaptam, és végre egyenrangú csapattagként vehettem részt a világszínvonalú „Itt az idő” turné megvalósításában Megyeri László vezetésével. Ő egyébként mindvégig Yodaként segített engem, és ma – a csapat feloszlása után is – VJ Fixelem néven keveri a vizuált a fellépéseimen. Szóval ebben a közegben közel kerülhettem ahhoz a technológiához, amiről mindig álmodtam, és meg tudtam valósítani a zenei elképzeléseimet. Elindítottam a bátyámmal egy licencügynökséget, ahol külföldi kiadókhoz juttattunk ki magyar előadókat. Ennek keretén belül számos helyen jelentek meg a zenéim, többek között Oroszországban, Mexikóban, Olaszországban és még számos ázsiai államban. Készíthettem remixet az orosz szupersztárnak, Avraam Rousso-nak, valamint a 80-as évek egyik közismert duójának, a Twins-nek. Ez a hosszú idő kellett ahhoz, hogy én is felnőjek ahhoz a Tom Noize szerephez, amit megálmodtam régen.

t4A Tom Noize produkción kívül zenei téren más projectekkel is foglalkozol?

Remix felkérések folyamatosan érkeznek, de több terv is van. A leginkább előrehaladott állapotban talán a Robert Guilty névre hallgató szerb R’n’B – Hip-hop előadó van, amelyen folyamatosan dolgozunk, és jövőre a lemez is elkészül. Aztán még kialakulóban van, de már született pár elképzelés arról a lányról, aki a lemezemen is több számot énekel. Őt Nyitrai Eszternek (ST) hívják, korábban a Vision zenekarban énekelt. Angliában pont most kattant rá az énekhangjára egy 30 országban megjelenő zenei magazin, úgyhogy az is elképzelhető, hogy vele is nemzetközi vizekre evezünk majd. És végül, de nem utolsó sorban a lemezemre is készült már két dal, amit más előadókkal közösen írtunk. Az egyik az „Endless day” SanFranciscoBeat-tel, a másik pedig a „Protection” Screw-Jay-vel. Tervben van még valami közösködés Markanerával is, de nem tudom, hogy össze tudjuk-e még hozni erre a lemezre.

Látom, hogy itt a stúdióban rengeteg hangszer van. Korg MS2000, Access Virus C, és egy Yamaha csoda. Mire használod leginkább ezeket a hangszereket, mik a fő erősségeik? Menjünk szépen sorba:

Korg MS2000B: Mindenféle mozgó hangokra használom, remek a step-sequencere. Ezenkívül basszusokra is zseniális. Ez az a hangszer, ami a legrégebb óta megvan.

Access Virus KC: Nemrég került hozzám, de úgy érzem hiba volt nem ezzel kezdenem. Nagyon jó basszusokra, leadekre, arpeggiokra, egyszerűen ez az én hangszerem.

És végül a Yamaha új szüleménye: A Motif XS6 próbálja meg betölteni azt az űrt, amit korábban a Tritonjaimmal és az Oasys-szel csináltam. Akusztikus hangszínek, zongrák stb. most ebből szólnak. Nem érzem igazán ezt a hangszert, szerintem hamarosan távozni fog. Lehet, hogy kipróbálnék egy Kurzweil-t, de még az is lehet, hogy visszatérek Korg vonalra. Nem döntöttem még el.

Van a stúdiódban egy hatalmas rack. Látok benne sampler-t, audió interface-t és más furcsa dolgokat. Ezeket mire használod?

t3

Nézzük felülről. Motu Midi Express 128: 8 MIDI ki- és bemenet. Ezzel hajtom a vasakat.

Motu 828 mk2: Egy kiváló, stabil audio interface elegendő ki- és bemenettel, remek konverterekkel és előfokokkal. Világsztenderd cucc.

Mackie Onyx 800R: Korábban Mackie audio interface-em volt, de nem volt elég bemenete, ezért váltottam a Motu-ra. Viszont az Mackie Onyx előfokok annyira bejöttek, hogy szereztem belőlük nyolcat, amik így a Motu ADAT bemenetére csatlakoznak.

Csúnya fekete rack: Ez egy sok helyet foglaló merevlemez rack, ami az alatta található Akai S5000-hez tartozik.

Akai S5000: Az Akai egyik utolsó nagysamplere. Könnyen használható, nagykijelzős sampler. Főleg dobokra használom, de néha lusta vagyok bekapcsolni.

Yamaha TX81Z: Ez egy kis FM hangmodul, amelybe anno néhány remek szőrös hangot rejtettek, nem sejtve, hogy húsz év múlva ismét divatba jönnek. Vaddisznó. Szeretem.

Ahogy látom és hallom a stúdiódban minden meg van ahhoz, hogy tulajdonképpen szinte mindent megoldj vasakkal. Szoftvereket is használsz azért kiegészítésképp?

Kipróbáltam elég sok szoftvert, és tényleg jól szólnak. Tulajdonképpen mindent meg lehet velük oldani. Azt vettem viszont észre, hogy mióta jobbak a konvertereim, többet használom a vasakat, mert ténylegesen jobban szólnak. De ha neveket szeretnél, szerintem a Korg Legacy Collection, a V-Station és a Superwave Bundle jól sikerültek.

Mi lesz a következő lépés, mivel tehetnéd még a stúdiót jobbá? Tervezel fejlesztést?

Szeretném a stúdiót elköltöztetni egy megfelelőbb helyre, ahol külön éneklőszoba is van. Ez egy nagyobb lépés. Technológiailag viszont szeretnék egy jó channel stripet énekfelvételhez, valamint egy sztereó csöves kompresszort masteringre. Ja és régóta szeretnék egy Waldorf Pulse-t.

Ha nem kéne a az anyagiakkal törődnöd, vagy lehetne három kívánságod, akkor mit vennél a stúdiódba?

Dynaudio 5.1-es hangrendszer, SPL Tube Vitalizer, TL Audio C-1

t5

Az egyik, hogy a hangszíneket egymáshoz kell válogatni. Hiába tetszik külön egy lábdob és külön egy basszus előfordulhat, hogy együtt nem működnek. Ilyenkor kegyetlennek kell lennünk magunkkal szemben és az egyiktől meg kell válni. Egy másik trükk, hogy a dobokat is össze kell hangolni. A doboknak is van tonalitásuk, tehát emiatt elüthetnek, hamisak lehetnek a többi hanghoz képest. Nem szabad sok hangszínt használni, mert nagy kuszaság lehet belőle. Igyekszem úgy válogatni a hangokat, hogy azok egyenletesen kitöltsék a frekvenciatartományt, teret hagyva az éneknek.

Büszkén olvastam rólad a világ egyik legismertebb elektronikuszenei magazinjában a Future Music-ban. Mesélj nekünk erről, hogyan kerültél oda?

1992-ben olvastam először ezt a magazint, és már akkor is lehetett zenéket küldeni nekik, amit az újság lapjain véleményeztek. Idén végre úgy gondoltam, hogy kiküldöm nekik az egyik zenémet, amin Eszter (ST) énekel. Az eredmény engem is meglepett, hiszen majdnem egy egész oldalt elfoglal a cikk, amit a „Get a rush”-ról írtak. Ami rendkívül jól esett, hogy egyetlen szóval sem kritizálták a dalt, sőt már-már költőien magasztalták. Úgy gondolom, hogy ez egy remek visszajelzés még az album megjelenése előtt, és biztosít arról, hogy jó úton haladok. A cikk egyébként láncreakciót indított el, mivel egy szomszédos angol újság, a Computer Music is rákattant a dalra, így a következő számukban egy ottani producer, Jono Buchanan az újság hasábjain mutatja be a remix készítés rejtelmeit ennek a dalnak a segítségével. A sávok fent lesznek a magazin DVD mellékletén, így 30 országban több tízezer zenész olvasó készíthet majd remixet erre a számra.

Nemrég kijött egy videóklip amit már viszont láttam a hazai MTV-n. Mesélj nekünk erről kérlek.

A Strangelove egy Depeche Mode feldolgozás, melyet átültettem egy mai divatos hangzásba. A Depeche Mode volt az egyik meghatározó együttes a zenei ízlésem kialakulásánál, ezért esett erre a dalra a választás. A klipet Berlinben forgattuk két napig idén tavasszal. A rendező Szépvölgyi Tamás volt, aki fotósként ezzel a klippel debütált. Minden snittet úgy komponált meg, mint egy fotót, így az egész klipre kihat az ő művészi látásmódja. Sok olyan dolog történik ebben a videóban, ami kérdéseket vet fel, de pont ezt szerettük volna elérni. A következő klip Párizsban fog készülni, ennek már zajlanak az előkészületei.

Zenei téren mit tervezel a közeljövőben?

Most első az album befejezése, ami talán a napokban el is készül. A megjelenéssel egyidőben országos média- és klubturnéra indulok egy audiovizuális liveact műsorral. Viszem a szintiket is, lesz zúzás rendesen. :)

Köszönöm, hogy fogadtál a stúdiódban, sok sikert kívánok!

Köszönöm a látogatást!

t2

Thanaszisz

Legfrissebbek a címlapról

Lee Burridge: „A világnak úgy kéne működnie, mint ahogy azt a Burning Man fesztiválon látni lehet

Lee Burridge: „A világnak úgy kéne működnie, mint ahogy azt a Burning Man fesztiválon látni lehet"

Lee Burridge a „The Etiket” vendégeként lépett fel Győrben múlt pénteken.
Crosstown Rebels - Rebel Rave 2013

Crosstown Rebels - Rebel Rave 2013

Idén ünnepelte 10 éves fennállását Damian Lazarus deep - tech - house kiadója, a Crosstown Rebels. Ennek apropóján világkörüli turnén volt a csapat, és összedobtak egy monumentális 3 CD-s válogatást is.
Love Family Park 2013

Love Family Park 2013

A tavasz beköszöntével eljött az idő, hogy fény derüljön a Love Family Park 2013-as koncepciójára. Idén nem csak a line-up nőtt 22 fellépőre, hanem a helyszín is kibővült.
Siófok - Beach Club: minden hétvége egy fesztivál

Siófok - Beach Club: minden hétvége egy fesztivál

Siófokon az ország legpörgősebb, fehérhomokos strandján június 21-től ismét beindul az élet. Borsodi Beach Club újratöltve!
Négynegyedek és slágerdallamok a Syma Csarnokban

Négynegyedek és slágerdallamok a Syma Csarnokban

Elkészült a most először jelentkező, budapesti 'Electronic Icons' buli pontos időbeosztása.  
Dope D.O.D. és a Csótány

Dope D.O.D. és a Csótány

Áprilisban dobták ki új nagylemezüket a holland hardcore hip-hop koronázatlan királyai, a Dope D.O.D. trió. A "What Happened" után, az egész hip-hop és "bass" szcéna rájuk fókuszált, vajon az új album is tud szólni akkorát?

hozzászólások

Kiegészítő információk