Akai APC 40 teszt
Írta: SanFranciscoBeat 2009. július 20. hétfő, 18:40
Oly régóta várt pillanat következett be a napokban a DJ-k, producerek és fõleg az Ableton Live felhasználók életében: megérkezett végre Magyarországra az AKAI PRO legújabb kontrollere, az APC 40. Az amerikai cég március 15.-én jelentette be, hogy egy olyan újdonsággal rukkol elõ, amellyel lesöpörheti vetélytársait, hisz megalkották a tökéletes MIDI vezérlõt az Ableton Live-hoz.
A két cég közösen dolgozott a projekten és meg is lett az eredménye. Már a beharangozó után elkezdtem vadászni a képeket és a tutorial videókat a készülékrõl, majd az elõzetesek részletes átvizsgálása után elmondhatom, tényleg tátva maradt a szám. Valóban mindent tud az APC és az aprólékos kidolgozásnak köszönhetõen pofon egyszerû kezelni. Egy pillanat alatt bele lehet szeretni. Nekem sikerült! Azért, hogy ne legyek teljesen elfogult, illetve fõképp saját eszközparkom célirányos bõvítése végett természetesen más éppen aktuális kontrollerekkel is összehasonlítottam, amelyeket jelenleg kapni lehet ebben a kategóriában. Úgy gondolom, nem csak tudásban, de ár-érték arányban is verhetetlennek mondható az új AKAI PRO „csoda".
Már kinézetre is adja magát, hisz elõttünk a 9 tolópoti - közte a masterral, fülhallgató belehallgatással. De ne rohanjuk ennyire elõre, nézzük csak, mit rejt még a doboz, már ha maradt még belõle valami, miután széttéptük: kábelek, leírás és amitõl mindenkinek felcsillan a mosoly az arcán: egy eredeti 7-es Live, külön az APC-re konfigurálva. Én meg azt hittem, hogy csak egyszer van karácson egy évben. Hisz tudjuk ennek a programnak ha - ne adja Isten véletlenül - a tört verziója fut a gépen, azzal adódhatnak problémák a legváratlanabb pillanatban is. Az viszont 100%, hogy az AKAI PRO kiadás tökéletesen mûködik. Miután a preferences-ben kiválasztottuk az eszközt, egybõl felvillan szinte minden fontosabb LED-es megvilágítással rendelkezõ gomb vagy potméter és már tudjuk is használni.

Kezdjük az alaposabb áttekintést szerintem fentrõl. Elõször is a nyomógomb halmazzal, amelybõl egy 8-szor 5-ös sáv le van választva. Ez a CLIP LAUNCH szekció, itt tudjuk a trackeket kiválasztani attól függõen, hogy mivel vagy melyikkel is akarunk dolgozni. A nem használt CLIP-pek nem világítanak, míg a citromsárgák az aktív elemeket, a narancssárgák az éppen nem használt elemeket jelzik. Jobb oldalt található a SCENE LAUNCH.
Ezzel a függõleges sorral akár egy egész CLIP-sort is el lehet indítani egyidõben, míg a vízszintes CLIP Stop-pal értelemszerûen egyesével le lehet állítani egy-egy CLIP-et. Alatta található a TRACK SELECTION. Itt tudjuk kiválasztani, hogy melyik hang- vagy MIDI sávnak akarjuk látni a hullám görbéjét vagy éppen azt, hogy milyen effektek vannak használva az éppen aktuális tracken. Egy sorral lejjebb haladva tudjuk a sávokat külön külön Mute-olni, Solo-zni, felvenni vagy éppen belehallgatni. A bal oldallal meg is volnánk, térjünk át a másik részre. Nyolc tekerõ potit látunk, melyek 360 fokban forgathatók. Ezekkel lehet vezérelni a három SEND effektet és a panorámát. Az alkotók mindenre gondoltak, ugyanis zöld fénnyel jelzik tekerés közben, hogy éppen az aktuális paraméterállítás hol is tart, majd ezt a pontot akár tárolja is mentés után. Alatta található a BANK SELECT, amit értelmezhetnénk úgy is, hogy ennek segítségével tudunk az eddigi beállításaink között váltani.

Én is ebben a hitben voltam, de nem így van. Ha pontosabban megnézzük a kijelzõt, akkor látunk egy piros négyzetet, ami jól láthatóan körülhatárolja a 8x5-ös téglalapot, amely az aktuális, lejátszásra szánt trackjeinket tartalmazza. Ennek a funkciónak a segítségével tudunk fel-le, jobbra illetve ballra lépkedni a kis világító táblánkon, és így tudunk sorokat ugrani, ha már kilõttük az összes tracket a 8x5-ös téglalapban. Igen hasznos, ha az ember nem csak 4 trackkel készül az estére. Mellette akár kézzel is be tudjuk pötyögni a sebességet a TAP TEMPO segítségével, bár ezt csak az igazi profiknak ajánlom. Ha azonban mégsem sikerülne „halál" pontosan beállítani a sebességet, a TAP TEMPO alatt található NUDGE mínusz /-/ illetve plusz /+/ gomb segítségével korrigálhatjuk a hibát. A következõ újabb 8 tekerõ poti segítségével tudjuk tetszésszerûen beprogramozni a kedvenc effektjeinket az egyes csatornákhoz. Összesen 32 funkciót tudunk elõre beprogramozni, mert a SHIFT nyomva tartásával az alatta található 4 funkciós gomb átalakul 4 bankká. Azt gondolom elsõ körben ez már bõven elég, hisz ennyi effektet nem nagyon használ egyszerre senki.

Ezzel máris elérkeztünk a funkció-gombokhoz, melyeknek fontos szerepük lehet bármilyen felhasználás során. CLIP/TRACK gomb. Ennek segítségével gyorsan tudsz váltani az effect bank és maga a zene nézeti képe között. Utána közvetlen a DEVICE ON/OFF gomb kapott helyet. Értelemszerûen itt lehet kikapcsolni az egyes effekteket. Utóbbi ON/OFF gomb mellett lévõ jobbra, illetve balra gomb segítségével választhatunk a ki/bekapcsolásra szánt effektek között. A DETAIL VIEW megnyomásával eltüntethetjük a legalsó sávot, ahol az effektek találhatók, továbbá a REC QAUANTIZATION-nel a felvételünket ütemre pontosíthatjuk. Ugyancsak ehhez nyújt segítséget a MIDI OVERDUB és a METRONOME gomb is. Lassan elérkezünk a készülék kontrollereinek a legaljára, ahol már csak a fõ parancsokat ellátó Play, Stop, Rec nyomógombok és egy Crossfader találhatók. A készülékre nézve körülbelül ezt látjuk.
Hogy élesben hogyan is mûködik, arról könyvet lehetne írni, vagy akár ódákat is zenghetnék. 3 óra alatt sikerült kiveséznem. Átprogramoztam mindent kedvem szerint és arra jutottam, tényleg megéri az árát és bátran tudom ajánlani bárkinek. Egy érdekes gondolatot megosztanék veletek, ami a tesztelés során alakult ki bennem. Nagyon sok cég saját termékük promótálása közben igyekszik mindent megtenni azért, hogy sokkal jobb színben tüntesse fel esetenként azokat a termékeiket, amelynek nemhogy profi DJ-k és producerek kezébe nem lenne szabad, hogy kerüljenek (sokszor annyira használhatatlanok és minõsíthetetlenek), de még kezdõk számára sem ajánlottak. Ezek a termékek sokszor magas áron jutnak el a felhasználókhoz, akik már a kicsomagolás után rájönnek, hogy jobb lett volna inkább körülnézni, mit lehet kapni még azon az áron. Az APC 40 pont ezeknek az ellenkezõje! A kicsomagolás után az elsõ érzésem az volt, hogy érne ez még többet is, végre egy cég és egy termék, amely bõven hozza az elvárt dolgokat...:-D.

Az árral kapcsolatban. Egy Full verziós Ableton kb. 70-80 ezer forint. Ha a szoftver árához hozzászámolunk egy hasonló tudással rendelkezõ midi-kontrollert, máris kirúghat a végösszeg akár 200 ezer Forintra is. Ennél a megoldásnál mindegy, hogy milyen kontrollert választottunk, szinte biztos, hogy bõven lesznek hiányosságok. Hála az égnek az APC 40 ára ennél jóval kedvezõbb és pontosan úgy, ahogy hirdetve lett, tényleg a legjobb és leginkább az Abletonhoz kifejlesztett vezérlõ. Producereknek, DJ-knek vagy akár együtteseknek egyaránt ajánlom.
Néhány szóban összefoglalva az eddig leírtakat: gyors, átlátható, nagyon könnyen kezelhetõ, és az alapbeállításokat természetesen lehet variálni, ahogy csak akarjuk... Szerintem mindent leírtam, amit kellet. Ezek után már tényleg csak javasolni tudom mindenkinek, hogy egy próbára feltétlen be kell ugrani valamelyik forgalmazóhoz. Ha pedig már odáig eljutottunk, hogy elindulunk kipróbálni, érdemes némi KP-t magával vinni az embernek, mert nem szívesen fogja otthagyni az üzletben senki, ahogy én sem tudtam, és akkor pedig hónapokat lehet várni rá, olyan nagy az érdeklõdés iránta.
SanFranciscoBeat
aka Profile25











