INTERJÚK
Yvel & Tristan interjú
- Részletek
- december 05
- Czimtom
Nemrég futottunk össze egy röpke interjú erejéig az egyre nagyobb körökben ismert és elismert Yvel & Tristan párossal. A beszélgetés eredményét az alábbiakban olvashatjátok!
Akkor valóban kezdjük a legelején. Hogyan keveredtetek bele az elektronikus zene világába?
Y: Szerintem mint mindenki más, én is bulikban ismerkedtem meg a zenével. Emlékszem, a kezdetekkor még ilyen Tommyboy-féle house partikat látogattam, illetve a technorendezvényeket preferáltam.
T: Én egy régi producer barátomnál fertőződtem meg, aki mutogatott nekem különböző dallamosabb jellegű zenéket..Ezután nem sok idő telt el és egy közös ismerős révén ismertük meg egymást a Leventével. Akkor tudtuk meg egymásról, hogy mind a ketten hasonló témában tevékenykedünk.
Mióta dolgoztok együtt?
2003-óta.
Mi adta az ötletet, hogy összekössétek pályafutásotokat?
Mind a ketten foglalkoztunk zeneírással és ráadásul ugyanazzal a programmal is dolgoztunk. Nagyon hasonló hangzású darabok születtek és ennek nyomán jött az ötlet, hogy megpróbáljuk, ketten mit tudunk kihozni a dologból.
A Justmusic.fm-en hallható műsorotok igen nagy népszerűségnek örvend, illetve most már a Proton rádión is hallhatunk benneteket az Indigo műsorban. Meséljetek erről a két rádiós projectről.
A Justmusic.fm kapcsán Chriss-től érkezett a felkérés, hogy lenne lehetőségünk csinálni egy saját műsort a rádióban. Először nem voltunk biztosak benne, hogy elfogadjuk a felkérést, mert nem láttuk előre, hogy be tudjuk-e szorítani a többi tevékenységünk közé. Végül belevágtuk, és úgy gondolom, igen jól meg vannak szerkesztve a műsorok. Minden héten külföldi vendégünk van. Nálunk elsősorban nem a beszéden van a hangsúly, hanem a mixek kapják a főszerepet.
A Proton rádiós project pedig szintén egy megkeresés alkalmával jött létre. Jason, a rádió tulajdonosa keresett fel minket a rádió szerkezeti átalakulása után. Snake Sedrick-el és Andro-val karöltve készül a műsor, havi rendszerességgel.Volt egy kikötésünk, mégpedig az, hogy a mixek letölthetőek legyenek egy magyar oldalról is. Ebbe a vezetőség belement és azóta rendületlenül folyik a munka velük is.
Egyre több nívós rendezvényen is találkozhatunk veletek. Hogyan jutottatok el idáig?
Úgy gondoljuk ebben elég nagy szerepe van a rádiós dolognak, mert tényleg sokan töltik le a mixeinket. Ezért talán sokan ismerik a hangzásvilágunkat, tudják, mire számíthatnak tőlünk.
Illetve a másik nagy lökést az jelentette, hogy két trekkünk is felkerült Chriss - Trip című albumára, aminek kapcsán meghívást is kaptunk a Home klubba a lemezbemutató partira. Mondhatni, ott debütáltunk, az volt az első bizonyítási lehetőség.
Szerencsére sok partiszervező ott volt és tetszett nekik amit játszottunk. Ennek kapcsán több meghívást is kaptunk, vidékre, ahol szintén sikeres bulikat tudtunk összehozni. Ennek köszönhetően szerencsére minden héten van munkánk, azt csinálhatjuk amit igazán szeretünk.
Hogyan álltok külföldi fellépésekkel, megjelenésekkel?
Fellépések vannak, voltak, és nagyon úgy néz ki, lesznek is. Legfőképp a környező országokban, nyáron Görögországban is játszottunk egy nagyon szuper klubban. Decemberben Szerbiába megyünk és januárban, ha minden igaz, összejön egy libanoni fellépés is.
Számomra mindig is a melankólikusabb vonalat képviseltétek. Nem üt ez vissza kicsit a bulikon?
Mostanában sokat beszélgettünk erről, ez a dolog most már lassan kezd megdőlni. Sokszor meglepődnek az emberek, amikor hallanak tőlünk egy-egy keményebb szettet. Sokan nem gondolnák, hogy tudunk olyan zenét is játszani amilyen egy buliba igazán kell. Az embereknek el kell fogadni, hogy nem ugyanolyan zenét hallanak tőlünk a klubokban, mint a rádióban, vagy amik produceri munkáinkként megjelennek.
Úgy gondoljuk, ez teljesen rendben van. Sok fórumon kaptunk már ilyen kellemes meglepetésről szóló pozitív észrevételeket. Mindig fel kell készülnünk az adott hely igényeiből, hogy a legjobban szórakoztathassuk az embereket. Hiszen igazából ez a dj dolga, nem pedig az, hogy mindenáron ráerőltesse a közönségre amit ő jónak lát. Ilyen téren érdemes rugalmasnak maradni.
Nagyobb bulikon valóban a line up-ok elején lehet velünk találkozni és akkor tartjuk is a melankólikusabb vonalat, de például a vidéki rendezvényeken amikor főidőben játszunk, más szettel készülünk. Csehországban egy olyan buliba kaptunk meghívást, ahol a nagyteremben a Pet Duo játszott. Na, akkor azért fel kellett kötni a gatyánkat, de megőriztük a saját hangzásunkat. Végül nagyon jól sült el a dolog, a buli promótere is velünk bulizott egész este.

Kanyarodjunk el kicsit a hazai partiélet irányába, hogyan elemeznétek?
Nem hiszem, hogy nekünk ezt elemezni kéne. Nem vagyunk olyan régen a szakmában, hogy érdemben tudjunk erről nyilatkozni. Nincs még a hátunk mögött olyan tapasztalat, hogy órákig tudjunk erről mesélni. Igazából nekünk semmilyen problémánk nincs ezzel a dologgal, van munkánk bőven szóval valóban nem lehet okunk a panaszara..
Mi a véleményetek a külföldi lemezlovasokról?
Valóban kicsit sok már a jóból, ha külföldiekről van szó, de ez a mi pályafutásunkat nem befolyásolja. Az már tényleg kicsit unalmas, amikor hétről hétre ugyanazokkal a nevekkel találkozhatunk. Azért mostanában Budapestre hoznak olyan producereket, akik még nem voltak nálunk és sikeresen debütáltak, szóval látunk e téren pozitív változásokat.
{mospagebreak}
Saját szervezésű bulikkal hogyan álltok?
Ilyen egyetlen egy volt. Egy kávézóban volt megszervezve és igen családias, 100-150 fős kis bulit hoztunk össze. Hozzáteszem, ekkora is volt a hely befogadóképessége, tehát ezt is sikernek könyvelhettük el.
Nem fogunk mi bulikat szervezni, ezt meghagyjuk a jobban hozzáértőknek, de még előfordulhat, hogy lesz folytatása.
Nem is gondoljuk, hogy ez a "hétről hétre klubest" téma annyira nyerő lenne, mivel nincs elegendő érdeklődő ember a minden héten megszervezett partikra.
Mivel tudjátok megfogni a közönséget?
Igazából erre is két-.három év múlva tudnánk érdemben válaszolni, mivel még csak most kezdjük kapizsgálni, mitől függ egy buli alkalmával a közönségünk hangulata. Kezdünk ráérezni a dologra, de nagyon gyerekcipőben járunk még e téren.
A zenéket honnan vadásszátok?
Titok :)
Rengeteg promóciós anyagot kapunk szerencsére, amiből tudunk dolgozni, illetve a fizetős letöltős oldalakat alkalmazzuk. Bakelitről egyre kevesebbet zenélünk, mert nagyon kevés megjelenés van sajnos. A letöltések miatt tényleg nagyon felhígult a dolog, mert mindenki megrohamozza magát 100 millió zenével havonta, amit persze nem is tud meghallgatni, illetve azért vannak ennek hátulütői, főleg a producerekre nézve.
Internetes eladásokkal meg vagytok elégedve?
Abszolút nem. Amikor egy év alatt 20 – 30 dollárt keresünk egy zenével, az azért elég nevetséges, de egyszerűen nem fizetnek érte az emberek. Bár egy új remixünkel ami 1hónapja jelent meg, eddig 100 dolcsi összejött :)
Jövő zenéje? Mit gondoltok, mi fog befutni?
Ugye vannak ezek a nem is minimál, hanem fogalmazzunk úgy: sokkal kevesebb hangból felépülő darabok, amik letisztult hangzással rendelkeznek. Ezeket mostanában nagyon sokan preferálják és mi is látunk benne rációt. Illetve van a Desyn-féle vidám house, ami szintén nagy kedvenc lett mostanában. Valójában ez is a vezető producerek kezében van, hogy merre diktálják a lépéseket.
Mik a céljaitok amiket közeli és távoli jövőben el akartok elérni?
Örülnénk még több külföldi fellépésnek, ezen nagyban dolgozunk is. Másrészről folyik a munka a rádióműsor átalakításán, ami remélhetőleg még magasabb szintre emeli az egészet. Arról van szó, hogy szeretnénk, ha havonta egyszer egy-két órában csak egy kiemelt külföldi vendégé lenne a főszerep.
Ami azt jelenti, hogy teljesen szabad kezet kapna, tényleg azt játszik, amit akar és arra akarjuk rávenni őket, hogy igazán merjék kiadni magukból, amit máshol esetleg nem tudnak. Remélhetőleg érdekes mixek fognak így születni.
Persze stúdiózunk is teljes erőbedobással és próbáljuk a legjobb formánkat hozni minden fellépésen, hogy megadhassuk a közönségnek azt, amit tőlünk elvár.

Felkerült egy új mix a Soundhead letölthető DJ szettjei közé, ezúttal az Yvel & Tristan páros lepett meg minket egy kifejezetten a Soundhead olvasóinak készült új hanganyaggal. A mixet a következő hetekben egy exklúzív interjú is követi!
töltsd le a mixet: Yvel & Tristan - Falling Diamonds
töltsd le a mixhez tartozó CD borítót nagy felbontásban!
készítette: Czimtom | fotók: TommyJ
Legfrissebbek a címlapról
Lee Burridge: „A világnak úgy kéne működnie, mint ahogy azt a Burning Man fesztiválon látni lehet"
Crosstown Rebels - Rebel Rave 2013
Love Family Park 2013
Siófok - Beach Club: minden hétvége egy fesztivál
Négynegyedek és slágerdallamok a Syma Csarnokban







