728x90 banner Ultra

knobs live facebook

INTERJÚK

„Titkos interjú” a Deadcode csapatával

dc1Következő interjúnk szokatlan témákat feszeget: a Deadcode alapító atyái nyilatkoznak nekünk, mindenről ami a Hyperspace, Balaton Sound és egyéb megarendezvények színfalai mögött történnek. Reméljük sikerül bemutatnunk az örökké bolondozó szervezőcsapatot, ugyanakkor az általuk leadott eredményes munkát, ami oly sok partizónak okozott már felejthetetlen emlékeket. Komoly témák komolytalan tálalásban.

SH: Mi a helyzet mostanában veletek, hogyan indítjátok az új évet?

Hoti: úgy indítottuk az évet, hogy... Kiss Ákos cimborám, a Deadcode Production-tól, Tica barátom nem a Deadcode Production-tól képviseli most magát és Horváth Attila barátunk a Deadcode Production-tól, aki viszont sajnos beteg és Sopronban van, kúrálja magát.

SH: Így indítottátok az évet?

Hoti: Nem, csak bemutattam a többieket

Ákos:G yakorlatilag úgy indítottuk az új évet, hogy ... ööö… sehogy. Ugyanis nincsen olyan, hogy évindítás, mivel folyamatában vannak a rendezvények, nincs elszeparáltság, hogy most január elseje és akkor pihenünk egy hónapot. Már tudtuk 2007-ben is, hogy vannak nagyszabású terveink 2008-ra. Ennek az évnek az eleje talán abban különbözött, hogy fény derült arra hogy ezek a tervek meg is valósulhatnak. Többnyire program és a...

Hoti: ...a művészek és a szponzorok függvényében. Kell a nemzetközi menedzsment részéről egy pozitív hozzáállás, meg kell ugyanez a szponzorok részéről is. Ha ez a kettő összejön, és a produkciós irodával összehozható a három szegmens, akkor lehet jó rendezvényt csinálni. Mi nem eltűntünk, ha belegondolunk, az MTV Szilvesztertől, azaz december 31-től április 19-ig az lassan négy hónap és nem adtunk hírt magunkról, nem csináltunk semmilyen rendezvényt, de gőzerővel dolgoztunk. Sőt, úgy néz ki az egész évünk, hogy év elejétől, szilveszter után már az ötödik naptól dolgoztunk és folyamatosan az egész éves nagy rendezvényeinket most szervezzük. Mind szponzor, mind fellépő részről. És ha nagyon nyíltak akarnánk lenni és kifoshatnánk minden információt, akkor most a bónusz line upot el tudnám mondani, de nem teszem meg. Titok.

Hoti

SH: Odébb van az még

Hoti: Igen...

Ákos: Ami fontos, hogy 2008-ban elindulhatott egy új stratégia a Deadcode-nál, ami az óriás rendezvényekre, fesztiválokra fókuszál így a saját rendezésű klubrendezvények kiszorulnak.

Hoti: Az óriásrendezvényekre visszatérve, valamilyen szinten megint jön a gonosz vád, hogy a Hoti csak a pénz után fut. Ez gazdasági kényszer, annyi kis rendezvény van, változatos a klubélet. Hetente olyan jó színes programok vannak...

Ákos: Jók a programok.

Hoti: Nagyon jók a  "pogramok" és nagyon élvezzük mi is:)... na, egy Plastic ezektől nem különbözik semmiben, ezáltal nekünk sokkal nagyobb rendezvényeket kell csinálni, hogy a cég működőképes és versenyképes legyen. És ez rendezvényméret-réteg, ami például a Hyperspace, a Bónusz, ebből nagyon kevés van Magyarországon. Kis bulik úgyis mennek, hogy "felhívom a cimborámat" és akkor valaki elhozza valakijét, van egy dj, akinek épp nincs semmi dolga és eljön egy 300 fős klubba. A Deadcode nagyobb cég, konkrétan egy heti fenntartásra, vagy két napira se lenne elég, ráadásul ezek a kis bulik általában veszteségesek. Lássuk be, egy rendezvénysorozat abben a kategóriában alig-alig megy  három állomásnál tovább.

Ákos: A Plasticot saját magunk szórakoztatására csináltuk.

Hoti: A lényeg az, hogy, ha a nagy fesztiválok szervezésével végzünk, elképzelhető, hogy lesznek megint kisebb rendezvények a saját magunk szórakoztatására.

SH: Mióta érzitek egyébként ezt a tendenciát, hogy a kis bulik szaporodnak és a nagy fesztiválok kellenek?

Hoti: Belemehetünk egy keményebb gazdaságpolitikába, de akkor nem hiszem, hogy ma végeznénk. Többször elemeztem már, hogy a magyar gazdaság, a béka segge alatt van, nagyon megsüllyedt a fizetőképesség. Többek között Hyperspace-nek is azért kellett évi egy darab nagy rendezvénnyé válnia a hat kisebből, mert problémát jelentett az, hogy ha valakinek nincs pénze, ment a másikra. Nyilvánvaló, hogy aki Hyperspace fan, az egy évben egyszer sokkal jobban koncentrál, sokkal jobb line upot lehet összehozni, sokkal jobban szeretik a szponzorok, mert egy gigászi fesztivál, technikailag sokkal jobb lesz, több zenei stílust  lehet bemutatni, ezáltal vált a hat kisebb Hyperspace-ből egy sokkal nagyobb rendezvénnyé és ezáltal maradt nekünk évi egy Hyperspace. Ami még fontos, hogy a Sziget Kft-től megvásároltuk a többségi tulajdonát a Budapest Parádé Bónusznak, mivel többet nem lesz Parádé. Megváltoztattuk a rendezvény nevét Bónusz Electronic  Music Festivál 2008-ra.. A struktúrájában annyiban fog különbözni a tavalyitól, hogy a Syma A-t és B-t fogjuk használni, ez a két legnagyobb csarnok, kicsit a jellege meg fog változni, de ez majd időben kiderül a Deadcode weboldaláról meg a partneroldalakról. Ide még hozzátartozik, hogy ezek mellett csináljuk a Balaton Soundnak az elektronikus zenei programjának, a dj programjának a túlnyomó részét, ami leginkább a parti-aréna és ugyanez vonatkozik a Szigetre is.  A már publikus rendezvényeink és a lekötött művészeink aktuális listája a www.myspace.com/deadcodeproduction oldalon mindig megtalálható.

ÁkosSH: Ha már Deadcode Production és mindig olyan titkosak vagytok, alig hallattok magatokról annak ellenére, hogy ti vagytok a legnagyobbak, mondjátok el, hogyan is épül fel az a Deadcode, mi a cég.

Ákos: A cégben hárman vagyunk, a Tibi, az Attila, meg én, immáron 13 éve. Feltétlenül megemlíteném két nagyon fontos munkatársunkat, az egyik Virág, aki tulajdonképpen az irányításunk alatt, mellettem tartja a kapcsolatot a külföldi ügynökségekkel, és van az irodánk vezetője, Andris kolléga (Junkie).

Tica: És igaz a hír, hogy Igor Do'Urden tulajdonos a cégben? :-)

Ákos: Nem, ez nem igaz :-)

SH: A két Deadcode dj akkor nem tartozik bele a cégbe?

Hoti: A dj-k eleve, mint foglalkoztatott művészek tartoznak a Deadcode-hoz.

SH: És amúgy kinek mi a feladata?

Hoti: Volt egy soproni irodánk, ott született meg a Deadcode Production.

SH: Kik voltak jelen?

Hoti: Nem tudom.

Hoti: Ákos foglalkozik a szponzorok kapcsolattartásával, Attila foglalkozik a gazdasági részével és az Ákos a külföldi booking-irányítással. Én meg próbálom össze-koordinálni a marketingtevékenységet, az interjúkat, a megjelenéseket, a plakátokat, a fotózásokat, a videóreklámokat, az összes…

Ákos: ...nem kell sorolni…

Hoti: Jó, jó, légyszíves, hadd mondjam végig… Van ott még hely, hadd mondjam már! :)

Zsolt: van ott még hely! Hibátlan! Ágya fölé kéne kiírni: van ott még hely! :))

Hoti: Vagy például a rendezvényeknek a világítástechnikája, a vetítés, az arculatok, ezek mind szinkronban legyenek. Ahogy már sokszor elmondtam, a költségvetésből, abból a költségvetésből, amit a magyar partiarcok és a magyar szponzorok összeraknak egy rendezvényre, abból a lehető legjobb technikát és a technikának a lehető legjobb hasznosítását próbáljuk összehozni. Ez a koordinációs feladat. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy hé, a Hoti csak 30 robotlámpát tudott felrakni, mert annyira hülye. Nem azért van 30 robotlámpa, hanem azért, mert a költségvetés ezt engedi meg. De ezt is be lehet úgy állítani, hogy kurva jól nézzen ki.

SH: A szponzoráció mennyiben befolyásolja a rendezvényeiteket?

Hoti: Lehet látni, hogy a 2007-es, 2008-as rendezvényeinken sokkal nagyobb költségvetésből vannak felépítve, a szponzoroknál nemzetközi trend, hogy zenei vonal felé nyitnak és szerintem ezeknek a cégeknek tökéletes célpontjai vagyunk. Azért ha megnézzük, az egyetlen eredetileg is magyar rendezvénysorozat, ami ilyen, az a Hyperspace, illetve még a Bónusz, ami működőképes.

Ákos: A korábbiakban többet beszéltünk arról, hogy a nagy projektjeink mellett fesztiválokra bookolunk fellépőket, nem kis neveket, de azért nem hagynám szó nélkül azt sem, hogy a Coca-Colának, ahogy tavalyi évben, idén is viszünk fellépőket a Coke-Club-ra, például a Kosheen zenekart, illetve a Stereo Mc-zt. Tervenk között szerepel, hogy az Underworld-del is dolgozunk.

SH: Vegyük akkor sorra a rendezvényeket. 2008-ban akkor az első a Hyperspace április 19-én.

Hoti: Igen, aztán a következő Balaton Sound.

Ákos: Nem, június 14-én lesz egy rendezvényünk, egy nagyszabású, de erről bővebben még nem beszélünk. Ez is titok.

Hoti: Utána lesz akkor a BS, ahol fellép Richie Hawtin! Ott, ugyanúgy, mint a Szigetnél, a Parti Aréna a Deadcode felügyelete alatt van, nem csak a booking, hanem az egész működtetése. Utána leszünk Sziget Fesztiválon, ami öt napra csökkent. Oda is nagyon jó neveket szereztünk meg idén. Aztán jön az év legjobb, elektronikus zenére összepontosító fesztiválja, ami méretében a legnagyobb, ez a Bónusz (BEMF), teljesen Deadcode szervezés alatt.

Ákos: Augusztus 31-ig mondhatjuk, mert utána van még két-három rendezvény, ami nem is ide tartozik, erről még nem is tudunk mit mondani. Szeptemberben még kétszer jön Magyarországra Tiesto, ami érdekessége az egésznek, hogy 2008-tól résztulajdonosa a Deadcode Production is. Amit fontos erről tudni, hogy nem Budapesten és nem is Siófokon lesz. A Deadcode, mint szervező és résztulajdonos vesz részt ebben.

Tica és Ákos

AZ INTERJÚ FOLYTATÓDIK, KATTINTS IDE!

{mospagebreak}

SH: Ragaszkodtok egyébként a jól bevált helyszínekhez?

Hoti - aki számára mindig van helyHoti: A Balaton Sound és a Sziget kapcsán nem mi döntünk a helyszínekről. A mi rendezvényeink esetén nyílvánvaló, hogy a Syma egy jól működő verzió, viszonylag könnyen kezelhető, nem egy olcsó helyszín, de jól megközelíthető. Itt fontos megjegyezni, vagyis ha már ennél a helyszínnél járunk, hogy sokan a Maydayt Deadcode rendezvénynek könyvelték el, holott az nem igaz.

SH: És ti milyen más helyszíneket terveztek? Mondtad például Tiestot, ami ezek szerint máshol lesz.

Ákos : Igen, de ez is titkos, erről sem beszélhetünk , hogy hol lesz. De nem is hiszem, hogy ez annyira fontos lenne.

SH: Meséltétek, hogy vannak cégek, akikkel együtt működtök, ilyen például a Sziget Kft. És mi a helyzet a magyar dj-kkel?

Ákos: Mi magyar emberbarátok vagyunk, szeretjük a magyar dj-ket, sokukkal  remek a kapcsolatunk.

SH: Azért kérdezem a magyarokat, mert mindig van a fellépőkhöz magyar körítés, azt is a ti feladatok, eldönteni, hogy kik lépnek fel a külföldi művészek mellett?

Ákos: Nem, japán körítés van! :)

Hoti: A japán körítést szeretem!

Ákos: Mi nem a magyar, hanem a japán körítéseket szeretjük, nem szoktad látni a vipben a sushi-hajót? :)

Visszatérve a magyar dj-kre, vannak közöttük is olyanok, akik közönségvonzóak és vannak, akik hiába tehetségesek, de nem közönségvonzóak. Nem az mi feladatunk  a nagy rendezvényeken bevezetni és megismertetni a nevüket. Mi játszatjuk azokat, akik már valamit letettek az asztalra. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindenki játszott nálunk, aki már letett valamit az asztalra, mi ezt a szelekciót választjuk ki és kész.

Visszatérve a japán körítésre... innen üzeni Tica barátom a Hoti rajongóknak, hogy a Hoti igen jó parti, mosogatni nem kell utána, ugyanis a mosogatójában csak két kínai pálcika van:).

Tica: Minden nap sushit eszik a srác!:)

palcika

SH: Igazából, amikor a rendezvényeket kronológiai sorrendben szerettem volna végigvenni, akkor úgy gondoltam, hogy fejtsük ki egyenként. Az áprilisi Hyperspace-ről azért mondjuk még pár szót, ami esetleg a plakáton nem szerepel és mindenképpen meg szeretnétek osztani a közönséggel!

Hoti: A plakátokon minden rajta van, elmondtuk a struktúráját, én fogok kiadni egy cd-t, mint tavaly. Szóval itt van mellettem még a tracklist, kicsit..

Ákos: ...szaftosabb!

Hoti:... house-osabb lesz kicsit. Dallamosabb. De még nem is biztos! Majd kiderül! Április 10-én jelenik meg az első tervek szerint.

SH: Hol tudják megvásárolni az emberek?

Hoti: A jobb lemezboltokban és a helyszínen, nagyon kedvező áron. A Hyperspace-ről pedig még annyit mondhatunk, hogy idén az Urbanizer jóvoltából egy speciális videó-show lesz, idén a repülőgépek és az űrbéli motívumokra fog épülni az egész, tehát speciális látvány elemek lesznek. Valamint elkezdődnek a Hyperspace dvd felvételei, a nyersanyagokat már vesszük rendes stábbal. Ami még fontos, hogy a Planetárium „lézermestere”  csinálja az idei lézershow-t is, hasonló kiszerelésben, mint ami a Paul van Dyk partikon is volt. Ez csúcsprofesszionális, giga-hiper-szuper, gigabrutál lesz.

SH: A dvd összefoglaló lesz az eddigi Hyperspace-ekről?

Hoti: Ezt még nem tudni, lehet extrába berakunk régi VHS felvételeket. Mivel a stáb most vonul ki először, a DVD extra rovatában még nem gondolkodtam, egyelőre még a kiadás sem biztos, hogy ebben az évben meglesz. Ezek abszolút képlékeny dolgok.

Ati - aki itt sem voltSH: Akkor a  júniusi programról nem beszélünk, de jöhet a Balaton Sound.

Ákos: Igen, és még vannak folyamatban bookingok, nagy művészekkel, de ez titkos. Az interjú címe is lehetne! A titkos interjú!:)

Tica: Erről nem mondhatunk semmit, ööö.

Hoti: És az öcsémet azért nem mutathatjuk, mert ő egy  titkos ügynök és ő szokott beszivárogni a konkurenciához !:)

Ákos: Ő a leggyengébb pontja a Deadcode-nak.:)

SH: Mi egyébként a leggyengébb pontja a Deadcode-nak?

Ákos: A pr tevékenység…

Tica:  Az nem a Hoti kezében van? :)

SH: És a Deadcode erőssége miben rejlik?

Ákos: 13 éve csináljuk ezt az egészet, az üzleti partnereink felé full korrektek voltunk, általában egyeztetünk azokkal a cégekkel is, akikről kívülálló azt hinné, hogy nem is vagyunk kapcsolatban. A hosszú munkának köszönhetően a szponzorok sem egy alkalomra szállnak be, hanem évek óta folyamatosan, nyílván azért, mert meg vannak elégedve. 99,5 %-ban pedig pozitív tapasztalattal távoznak a vendégek DJ-k és jönnek hozzánk legközelebb is..

Itt egy szellemi termékről van szó , aminek van értéke, van mögötte háttér. Lehet, ha bármelyikünk kiesne ebből, már nem képviselné ugyanezt az értéket.  Minél több sztárral dolgozunk, annál jobb lesz a hírünk külföldön és rengeteg másik DJ i s a mi partijainkon szeretne játszani . A világ jobb dj-i kb 5-6 ügynökség között oszlanak meg. Ez részünkről jó, aki újonnan kerül be, annak nem feltétlenül jó. Ami még fontos, hogy mi éves exkluzivitással szerződünk le a dj-kkel. Ez jót tesz a partiknak és a DJ –k hírnevének is, nagyobb neveknél ez alap, hogy nem akarják lejáratni a nevüket azzal, hogy sokszor vannak nálunk.

SH: Az ajánlatokat mindig ti teszitek a fellépők kapcsán, amikor olyan rendezvényekre bookingoltok, aminek nem ti vagytok a tulajai, például Szigetesek?

Hoti: Általában teljesen szabad kezünk van, tudjuk nagyjából, jól ismerjük egymást, tudjuk, hogy mire van szükségünk. Láthatták, hogy teltház van az ő és a mi rendezvényeinken is. Legkényelmesebb hátradőlni nekik és elfogadni, a mi ajánlatainkat.

SH: És ti közösen döntitek el a vendégművészek nevét?

Hoti: A Sziget, Balaton Sound Ákosra tartozik. Mindenki mindenkinek a levelezésén rajta van. Látjuk, milyen tárgyalás folyik, ha valakinek nem tetszik, beleszól.

Sh: Ez a saját gyermetekkel is így van?

Hoti: Nincs saját gyermekem.

SH: A Hyperspace-re gondoltam!

Ákos - aki megmondjaAkos: Igen, ott is több irányba küldjük ki a meghívásokat, és megnézzük, hogy ki válaszol, mikor és akkor ez alapján is döntünk.

SH: A közönség igényét figyelembe veszitek?

Hoti: Azt mondani, hogy nem vesszük figyelembe, elég cinkes lenne kijelenteni. A közönség igényeit és a világban uralkodó trendeket próbáljuk összegyúrni  A közönség  nagy része  nincs képben, hogy mi a trend mondjuk nyugat–Európában. Ezért  próbáljuk a magyar igényeket úgy kielégíteni, hogy az Európában működő és világszinten trendnek számító dj-ket is próbáljuk becsempészni a fellépő művészek sorába,

SH: Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Deadcode régóta működő, ismert és elismert szervezőcsapat. Hogy élitek meg, hogy a Soundhead Best Of szavazásán is évről-évre dobogós helyen végeztek?

Hoti: Deadcode? Szerintem mindig az élen végzett!:)... Azért szerettünk volna a szavazáson egy serleget kapni, mondjuk egy aranyszobrot, Tiesto fejével, azt szívesen elfogadtuk volna! :) Jól esik, örülnénk ha kézzel foghatóbb lenne.

 

Balogh Edit (Tide)  |  fotók: Janka Tamás

 

 

 

 

Legfrissebbek a címlapról

Öt tipp amitől jobban szólnak a mixeid

Öt tipp amitől jobban szólnak a mixeid

Újabb 3 tipp Puha Szabolcstól, amelyeket ha betartunk, valószínűleg sokkal jobban szólnak majd a megkevert munkáink.
Giorgio Moroder a DJ pultban

Giorgio Moroder a DJ pultban

  Május 20-án a New Yorkban található Output klubban debütált DJ szettel az olasz elektronikus zenei legenda, Giorgio Moroder. A nem mindennapi eurodisco – house mix rögzítésre került.
DJ BEAR - TOTAL TRANCE

DJ BEAR - TOTAL TRANCE

Május 25-én Classic Trance Evening DJ Bear-rel, a Klub333-ban. A Total Trance Klub alapítója újabb négy órás DJ koncerttel várja a trance műfaj kedvelőit.
Hogyan védjük technikai felszerelésünket?

Hogyan védjük technikai felszerelésünket?

Számos ellensége és "kártevője" van szeretett stúdió és DJ eszközeinknek. Összeírok pár tippet hogyan tudod őket megóvni a leghatékonyabban.
Lee Burridge: „A világnak úgy kéne működnie, mint ahogy azt a Burning Man fesztiválon látni lehet

Lee Burridge: „A világnak úgy kéne működnie, mint ahogy azt a Burning Man fesztiválon látni lehet"

Lee Burridge a „The Etiket” vendégeként lépett fel Győrben múlt pénteken.
Crosstown Rebels - Rebel Rave 2013

Crosstown Rebels - Rebel Rave 2013

Idén ünnepelte 10 éves fennállását Damian Lazarus deep - tech - house kiadója, a Crosstown Rebels. Ennek apropóján világkörüli turnén volt a csapat, és összedobtak egy monumentális 3 CD-s válogatást is.

hozzászólások

Kiegészítő információk