INTERJÚK
Dandy & Bourne - OverSizedRecords interjú
- Részletek
- december 19
- Csab
Pontosan mikorra tehető az OverSizedRecords indulása ? Ti mióta is ismeritek egymást ? Korábbi haverság eredménye a közös munka, vagy szakmai a kapcsolat ?
Bourne: Először is köszöntöm az olvasókat, megtisztelő számomra, hogy itt lehetek a SoundHead oldalán, hiszen szeretem az oldalt és ez az első komolyabb interjúm nálatok. Pontosan nem tudnám megmondani, de kb. 3-4 éve ismerjük egymást. A dolgok legelején én csak folyamatosan küldtem Petinek a zenéimet, amire vagy kaptam választ vagy nem, 50%-os volt az arány a reakciókban. Aztán megírtam a Hypnotize-t, ami nagyon megtetszett neki és sokáig játszotta is. Gyakorlatilag ettől kezdve indult a komolyabb ismerkedés és a beszélgetések a közös munkáról, a zene hozott össze minket. Eleinte főleg szakmai kapcsolat volt, most már barátság is. Amit érdekesnek találok, hogy mindkét fél részéről megmaradt egyfajta tisztelet. Mindketten elismerjük, hogy egyikőnk ebben jobb, a másik abban. A kiadó alapításának ötlete csak később, 2008 végén fogalmazódott meg bennem, a háttérmunkák már ekkor elkezdődtek. Említettem Petinek a dolgot és Ő gondolkodás nélkül rávágta, hogy indulhat a közös munka! Az első megjelenés 2009 június 28-án került a boltokba.
A kezdetektől fogva van egy harmadik pillére is a kiadónak, így ne feledkezzünk meg Istiről sem, aki szintén oszlopos tagja a labelnek. Ő inkább a háttérben tevékenykedik, építi a kapcsolatokat és felkutatja a tehetséges fiatalokat.
Dandy : Ati azon fiatalok közé tartozik, aki tudja, hogy miként kell „nyomulni". Szándékosan használom ezt a szót, még akkor is ha sokan nem szeretik. Küldte, küldte a zenéket és sosem jött ki belőle olyan reakció, hogy ha nem reagáltam, hogy „számon" kért volna, ha épp nem reagáltam egyáltalán vagy hetekig, de számot sem kért sosem (amit Ő csinált ha épp játszottam valahol). Viszont folyamatosan küldte és küldte a szerzeményeket, ez viszont tetszett benne. Így jött a közeledés. A Hypnotize volt az a track amit ha lejátszottam, akkor jött a közönség feedback-je úgy ahogy azt én vártam is és ebből tudtam, hogy a produceré a dicséret, mert a diszkós karrieremhez hozzátett egy sikeres 7 percet. A többi jött magától, kezdetleges beszélgetések, körbeszimatoltuk egymást és aztán már nyomtuk is a gázpedált együtt. Attilában egy kimondottan jó nevelésű embert ismertem meg aki tisztelettel és full őszinteséggel közeledett. Így adtunk egymásnak egy esélyt. Én is örülök ennek, mert a szakma pletykája megütötte az Ő fülét és ezen rossz hírek ellenére is kaptam Tőle bizalmat. Egyenrangú fél, minden szinten, még akkor is ha fiatalabb. Röviden : én köszönöm, hogy engem is kiszemelt az OVRSZD-hez !

02. Generációs távolságok vannak kettőtök között, hogy hidaljátok ezt át ? Melyik a jellemzőbb, Attila fiatalos lendülete, vagy Dandy idősebb makacssága ?
Bourne: A viszonylag „nagy" korkülönbség ellenére (7 év) szerintem jól megértjük egymást. Nagyon sok dologban hasonló a gondolkodásunk, ennek is köszönhető az összetartás. Már az első beszélgetések alkalmával észrevettük, hogy eredményes lehet a közös munka. Persze vannak néha kisebb nézeteltérések, ilyenkor több oldalas lelkizős e-mailek követik egymást, de ez a szépsége az egésznek. Az említett fiatalos lendületet, Peti a tapasztalataira hagyatkozva általában megpróbálja egy kicsit fékezni kisebb-nagyobb sikerrel. Ő egy kicsit óvatosabb, nem feltétlenül megy bele mindenbe.
Dandy: A kettő átlaga adja meg a kiadó egyenes vonalú egyenletes mozgását a térképen! Ami tényleg közös az az, hogy nem szarunk bele a dolgokba és mindent alaposan analizálunk és minden döntés közös. Rengeteg a kommunikáció és szív-lélek meló van mindenben. Ha pedig valami tré van, akkor nincs ajtócsapkodás, hanem inkább megy a lelki tortúra - olyan kis kibeszélősek vagyunk és ez ebben az esetben gyümölcsözően hat. Semmilyen tüske nem marad bent, amint lehet orvosoljuk a dolgokat. Nekem szükségem van Ati újgenerációs rálátásaira és szerintem neki néha kell, hogy a gyeplő feszesebb legyen.
03. Megjelenésről megjelenésre egyre komolyabban veszik a label-t világszerte. Minek köszönhető ez ? Számos kiadó van itthon, amit szintén lemezlovasok üzemeltetnek, de valahogy nem olyan erősek a feedback-ek mint a ti kiadótoktól . Mi ennek a titka ?
Bourne : Minden egyes cselekvésünket többször átgondoljuk, mérlegeljük, semmi sem bízunk a véletlenre. Lépésről lépésre megtervezünk mindent.
Manapság nem szabad fejetlenül nekivágni semminek. Ha úgy érezzük, hogy egy zene nem viszi előrébb a kiadót, akkor nem vállaljuk be. Megmondjuk a producernek a véleményünket az adott muzsikáról, és bízunk benne, hogy az építő kritika jó hatással lesz a kiadó és a művészek kapcsolatára. Úgy látom, ezt nem veszik rossz néven, mert folyamatosan küldik az új szerzeményeiket, ami később a hasznunkra válhat. Igyekszünk barátságosan viselkedni mindenkivel, szeretnénk, ha a velünk dolgozó emberek egy jó közösség tagjának érezhetnék magukat. Fontos, hogy lássák a művészeink, nem hanyagoljuk el a promóciót sem. Ez nagyon fontos dolog. Jó kommunikáció nélkül mit sem ér az egész. Időt kell hagyni a megjelenések „kifutásának" is, nem szabad tucatjával a piacra zúdítani a zenéket.
04. Dandy, a neved mellet ott található a „label owner" is - nem apróz fel Téged ennyi munka ? Nem érzed úgy, hogy túl sok helyre figyelsz?
Dandy : a munkamániásságot csak úgy lehet kiélni, ha van mit tenni - a viccet félretéve, ez egy teljesen új terület számomra. Motivál és durván jó dolog új arcokkal ismerkedni, avagy a meglévő emberekkel a szakmában a remixekről és egyéb zenei dolgokról beszélgetni. Rengeteg tanácsot és segítő ötletet kapok a nemzetközi porondról is és itthonról is. Tommyboy-t mindenképp kiemelném a hazai mezőnyből. Nem egyszer írt vissza olyan kis litániát mint feedback-et vagy épp kritikát, hogy csak néztem. Le sem tudott húzni még akkor sem, ha épp az amit olvastam negatív volt, mert örültem, hogy legalább van miből építeni. Sőt egy csomó technikai támogató ötletet is adott. Platformokat javasolt ahol lehet keresnivalónk meg ilyenek. Teljesen felpörget ez az új szerepkör és kicsit ki is mozdít a dj-zésből. így nem egyhangú mókuskerék az a része! Élvezem !
05. Attila, téged Bourne néven is fel lehet fedezni az éjszakában. Feltétlenül szükséges egy producernek a lemezlovasságot is felvállani, vagy együtt a kettő jól elfér. Melyik erősebb benned a dj vagy a producer?
Bourne : Véleményem szerint elengedhetetlen, hogy megmutassa magát a producer. Ha sikeresek a szerzeményei ,akkor előbb-utóbb be kell vállalni a nyilvános szerepléseket is.
Jobban szeretek diszkózni, mint itt a stúdióban ülni, mert ott azonnal láthatom az emberek reakcióit. Nem is nagyon tudok „megrendelésre" zenét írni, ezért nehezen veszem magam rá egy-egy remix elkészítésére, pedig fontos lenne. Úgy gondolom, inkább a DJ énem uralkodik bennem.
06. Mit tanulsz az idősebb feledtől, Dandy-től ?
Bourne : Főként azt, hogy nem szabad semmivel sem sietni, mindennek megvan a maga helye és ideje. Egyik napról a másikra rekord idő alatt, csak nagyon kevés embernek sikerül elérni a céljait, míg másoknak keményen meg kell dolgozni ezért.

07. Mi az Oversized mottója, mert ahogy belehallgattam egy egy zenébe, a stílus nem nagyon változik, nem úgy érzem, hogy csapongtok az épp aktuális hangások között ?
Bourne: Minőség a mennyiség felett!
Dandy : M.Ottó a mottónk (hahaha)! - Sosem vezettem még kiadót, de nem érzem, hogy egy kiadónak csapongani kellene a hangzások között. Az inkább legyen a producer szabadsága és keressen kiadókat a változatos zenéihez. Én szeretem az „utat" kijárni lassan és türelmesen, akkor van íze az egésznek. Sok sok arc cseréli le önmagát és a stílusát minden esetben, ha jön egy új hullám és persze mindenben sikeresek. Őket inkább sikeres „gépeknek" érzem. Véleményem szubjektív, de szerintem ez az érzés még azokból a régi időkből jön amikor egy egy producer neve, vagy egy-egy label, védjegye volt egy stílusnak. Úgy anno nehezebb volt összeválogatni a lemezes ládát, mert keresni kellett a különböző neveket és kiadókat. Ma X producer 1 pillanat alatt „ír" egy olyan zenét amilyen irányba halad a zenei piac és így tartja a sikerességét, de én így sosem tudom meg „ki a lélek a zene mögött, avagy mi az igazi én" az alkotóban. Ezért még mi sem csináltunk original-okat Gergővel, mert nem találtuk meg a belső hangzást, amit szeretnénk erőltetni. Úgy érezzük, ha a piacot követnénk, akkor az adna egy keretet és az alkotás szabadságát bizonyos értelemben korlátozná - de ismétlem ez semmi más mint ahogyan ezt én látom - nem biztos, hogy ez a jó út, de mint tudjuk : „jó pap holtig tanul..." - én meg nem vagyok rest az új dolgok befogadására..
08. Célok ?
Dandy : elérni azt ha kijön egy újab és újabb OVRSZD megjelenésről a hírlevél, hogy COMING SOON, akkor a igenis kapják fel sokan a fejüket, hogy van egy újabb csomag amit várni kell. Legyen izgalmas az OVERSIZED élete és eseménydús.
09. Lehet ezt úgy jellemezni, mint egy sikeres találkozást: egy tapasztalt kapcsolatokkal tele dj és egy gondos pontos label manager - aki jó producer is - között ?
Bourne: Inkább úgy jellemezném, hogy két elvakult zenemániás találkozása, akinek a muzsika tölti ki mindennapjait.
Dandy: Mindenképpen egy sikeres találkozás ez, mert a szakmán kívüli szálak már erősebbek mint a munkarész. Sok dolgot tudtam meg Atiról és olyan privát dolgokba is ad belelátást az életébe amit tisztelettel és bizalommal kezelek. Szakmailag?? - jó a kérdés, rengeteget kell még tanulnom a managelést illetően és a kapcsolatok sem minden esetben elegendőek a sikerhez. De a két zenebolond sikeresen összeütközött az élet vizén az tuti, ha pedig ez tényleges sikert kovácsol, akkor BINGO !
10. Aktuális következő megjelenések ?
Januárban érkezik egy magyar producer palánta, Chriss Helluva, 3 zenét tartalmazó EP-je. Őt követi a nemzetközi vizeken egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Sezer Uysal, ami ismét egy nagyobb kaliberű megjelenés lesz a kiadó életében. A tavasz a magyar kiadványok jegyében fog telni, rengeteg meglepetéssel.
Legfrissebbek a címlapról
Jobb később, mint soha - Hyperspace videós összefoglaló
Boldog Születésnapot Dr Moog!
Öt tipp amitől jobban szólnak a mixeid
Giorgio Moroder a DJ pultban
DJ BEAR - TOTAL TRANCE








