heinekken
heinekken
strongbow

HÍREK

The Debut Open Air - Normafa

debut_70The Debut Open Air - on Air!:) 5 év után újra belefogunk és kiköltözünk a természetbe, tehát újra egy ízig-vérig szabadtéri bulit szervezünk, nem a szabadtéri clubosat, hanem az igazi erdőset a természet lágy ölén. Voltak legendás helyszíneink a Vecsési erdész háztól a László tanyán át a kiszáradt tó mederig, most azonban a városban leltünk egy kivételes adottságokkal rendelkező helyszínre.. Ez a hely pedig nem más, mint a Normafán elhelyezkedő Csillebérci Ifjúsági tábor. Tehát szinte el sem kell hagyni a várost, sőt a város tetején bulizhatunk egy hatalmasat a friss erdei levegőn.

Szeretnénk bepótolni az elmúlt 5 évet , ezért egy igen erős lineuppal - 13 djvel kedveskedünk nektek, ezzel is az a célunk, hogy mindenki igényét kielégítsük. A buli este 9 órakor kezdődik és csak rajtatok múlik , hogy meddig tart. A 2000-es évek elején a fővárosban és környékén az a 2 név, hogy Debut és Open air szinte összeforrt, szinte fogalommá vált, azóta gombamód elszaporodtak a z ilyen rendezvények. Ennek mi csak örültünk, hiszen ez nekünk is egy fajta visszacsatolás volt, hogy valamit jól csináltunk illetve hogy volt értelme annak, amit csináltunk és hogy van rá igény.

Most 5 év után mi is újra belevágunk és megcsináljuk újra, gyertek hát régi arcok , gyertek hát újak mutassuk meg mi hogy mulattunk, mi hogy mulatunk.

2010. 08.19 The Debut Open Air - Csillebérci Ifjúsági tábor - Normafa


Garay

Zee

NaugthyNora

Yvel & Tristan

Surprise & Rocha

Rizkid & Kormix

Guri & Tomi.E & Greg - morning set


Belépő: 2000 ft

Cím:1121 Konkoly Thege Miklós út 21.
- A Normafa Htelnél balra , utána 200 méterre jobbra

Legfrissebbek a címlapról

Producer / DJ tábor 2013

Producer / DJ tábor 2013

Idén is megrendezésre kerül a Producer/DJ csapat nyári egy hetes tábora. Most Balatonboglár a cél.
Terjed az egészséges táplálkozás

Terjed az egészséges táplálkozás

Nyilatkozik a Foodpanda, a Wasabi, és a World Class fitness terem.
A Soundhead ajánlata a VOLT fesztiválra

A Soundhead ajánlata a VOLT fesztiválra

A Sziget megafesztiválok idei sorát is a VOLT nyitja, melynek nemzetközi fellépői közül támpontként emeltünk ki nektek párat.
Analóg élet a digitális világban

Analóg élet a digitális világban

Megérkezett a világ első 35 mm-es DIY, vagyis csináld magad kamerája a Lomography-tól. Analógabb már nem is lehetne!
Zene / Ipar

Zene / Ipar

Nem megy a szekér? Ráadásul úgy érzed, hogy a zeneírással is gondok vannak? Akkor vegyél kész zenét a ProducerFactory-tól, küldd el kiadóknak sajátként és pörgesd fel így a DJ karriered. SH szerkesztőségi állásfoglalás.
ÚJABB NEVEK A BÓNUSZ 2013 LINE UP-BAN!

ÚJABB NEVEK A BÓNUSZ 2013 LINE UP-BAN!

További fellépőkkel bővült az október 12-én sorra kerülő BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL line-up-ja!

hozzászólások

Additional information