HÍREK
Skream dobozon kívül folytatja
- Részletek
- máj. 31
- Object
A fiatal, ám annál termékenyebb dubstep-művész idén júliusban jelenteti meg második szerzői albumát Outside The Box címmel a londoni Tempa kiadónál. A hír már csak azért is nagy öröm a számunkra, mivel Skream-nek a 2006-ban megjelent debütáló albuma után szinte egy percnyi ideje sem maradt a számos felkérés mellett egy újabb szerzői nagylemez elkészítésére, így négy évet kellett várnunk a legfrissebb stúdiómunkára.
Ha csak röviden szeretnénk összegezni azt, hogy Skream-et miért illeti meg a legtermékenyebbnek járó címke a dubstep producerek között, vessünk egy pillantást a magukért beszélő számokra! Skream (eredeti nevén Ollie Jones) 2003 óta 81 trekket jelentetett meg, majd nagylemezét követően további 872 felvételben közreműködött remixerként. Zenéi a legfontosabb dubstep-labelek gondozásában került megjelenésre, úgy mint a Tempa, a Tectonic vagy a Non Plus kiadóknál.
A minőségben és mennyiségben is rekordokat döntögető oldskool jungle hangzás úttörője most egy újabb csavart eszközöl második stúdióalbumán, hiszen a tőle megszokott stílus mellett olyan vendégművészek közreműködésével készítette el új lemezét, mint a rapperként ismert Murs-szel, a szintipopban sikert sikerre halmozó La Roux-val, vagy a drum&bass művészek két kiválóságával, D-Bridge-dzsel és Instra:mental-lal.
A tervek szerint az új albumot egy bónusz CD fogja követni újabb friss Skream trekkekkel, de ha még ez sem lenne elég, ebben az évben jön a Magnetic Man albuma is, melyen Skream munkatársai ismét Benga és Artwork lesznek. Húzós évnek nézünk elébe!

Trekklista:
01. Perferated
02. 8 Bit Baby feat. Murs
03. CPU
04. Where You Should Be feat. Sam Frank
05. How Real feat. Freckles
06. Fields of Emotion
07. I Love The Way
08. Listenin' To The Records On My Wall
09. Wibbler
10. Metamorphosis
11. Finally feat. La Roux
12. Reflections
13. A Song For Lenny
14. The Epic Last Song
Web:
Legfrissebbek a címlapról
Lee Burridge: „A világnak úgy kéne működnie, mint ahogy azt a Burning Man fesztiválon látni lehet"
Crosstown Rebels - Rebel Rave 2013
Love Family Park 2013
Siófok - Beach Club: minden hétvége egy fesztivál
Négynegyedek és slágerdallamok a Syma Csarnokban







