heinekken
heinekken
strongbow

HÍREK

Pénteken JOSEPH CAPRIATI Magyarországi debutáló fellépése

capriati-logo-kashmirPénteken először hazánkban Joseph Capriati, aki 2010-ben Adam Beyer legendás trackjének, a 'Remainings III' feldolgozásával kezdte, majd mindezt folytatta saját albumával, amit az olasz Analytic Trail gondozásában adtak ki.

Mindenképpen kiemelkedő még a Joey Beltram 'Slice' remixe valamint a Drumcode-nál megjelent 7 számos sikeralbuma a 'Gashouder'.

Mindezek mellett debütált Richie Hawtin kiadójánál, a Plus 8-nál, ahol Paco Osunaval együtt adták ki a 'Wope' című tracket. Ezekután nem csoda, hogy Joseph kész arra,
hogy 2011-ben még nagyobb sikereket érjen el.

A fentiek tudtában bátran kijelenthetjük, hogy napjaink egyik legaktuálisabb techno produceréről beszélünk. Csak pár kiadó ahol zenéi nagy sikert aratva megjelentek: CLR, Drumcode, Analytic Trail. Dj-ként is már többször bizonyította rátermettségét a legnagyobb rendezvényeken ( AWEKENINGS / GOLDEN GATE ADAM BEYER & JOSEPH CAPRIATI 8 hrs B2B )

A Deadcode alapító HOT X is támogatja részvételével az eseményt nem kis örömünkre a múlt heti feledhetetlen szettje után.

Fellépnek a Straightup házigazdái Soft Embrace és Nils. Az este bemelegítéséért James Grow felel a HI!FLY berkeiből.
A rendezvény helyszínül a nemrég új helyen megnyitott Kashmir Club szolgál, kiváló Martin Audio Hangrendszerrel és led vizuállal erre az alkalomra. Várunk mindenkit szeretettel!

straightup-presents-joseph-capriati-clr, capriati, kashmirNew Kashmir Club 2011. 04. 29. Péntek

Lineup:

JOSEPH CAPRIATI ( CLR / Drumcode // IT )
http://www.josephcapriati.com/
HOT X ( Deadcode // H ) www.hotx.hu
SOFT EMBRACE ( Straightup / Cooperation )
NILS ( Straightup / Planet Radio Show )
JAMES GROW ( Hi!Fly )


Belépő:
Elővétel: 1500
Helyszínen: 2000 / 2500
Start: 22:00 End: 08:00
Elővételi hely: Aktrecords: Budapest 1066 Lovag u.17
Infoline, telefonos jegyrendelés: +36-70-507-29-10

Helyszín: New Kashmir Underground Budapest
Budapest,IX. Ferenc krt. 17.

Facebook Event:
http://www.facebook.com/event.php?eid=142288565835038

Joseph Capriati:
http://soundcloud.com/joseph-capriati
http://soundcloud.com/joseph-capriati/joseph-capriati_clr-podcast-079_exclusive-3-hours-set

http://www.youtube.com/watch?v=4sIDX-6cFiI

 

Kérjük figyeljétek a címet! Az Új Kashmir nem a régi Kashmir épületében található!

Legfrissebbek a címlapról

Zene / Ipar

Zene / Ipar

Nem megy a szekér? Ráadásul úgy érzed, hogy a zeneírással is gondok vannak? Akkor vegyél kész zenét a ProducerFactory-tól, küldd el kiadóknak sajátként és pörgesd fel így a DJ karriered. SH szerkesztőségi állásfoglalás.
ÚJABB NEVEK A BÓNUSZ 2013 LINE UP-BAN!

ÚJABB NEVEK A BÓNUSZ 2013 LINE UP-BAN!

További fellépőkkel bővült az október 12-én sorra kerülő BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL line-up-ja!
Is your track the Sound of Cream?

Is your track the Sound of Cream?

Tehetséges DJ-nek/producernek tartod magad? Mindig is arról álmodtál hogy felléphess egy nagy party-n? A Sound of Cream és az Above All Records lehetőséget biztosít egy versennyel!
Chriss Ronson – Bamboo Basket

Chriss Ronson – Bamboo Basket

A StereoTrip kiadó gondozásában jelentkezik Chriss Ronson új kétszámos kislemezével, a Bamboo Baskettel.
Hogyan keverjünk dobokat?

Hogyan keverjünk dobokat?

Az elektronikus tánczenében és általában a legtöbb zenei stílusban ma a dobok kitüntetett szerepet játszanak. A basszussal és más ritmushangszerekkel együtt a dobok képviselik a zene vázát, vagyis a groove-ot.
Nagy meglepetéssel érkezik az új Guy Gerber album

Nagy meglepetéssel érkezik az új Guy Gerber album

Az izraeli fiatalember harmadik nagylemezét jelenthetjük be, melyet most ingyen letölthetsz!

hozzászólások

Additional information