heinekken
heinekken
strongbow

HÍREK

Hangfoglalás kiállítás hetedszer

hangfoglalas 2012Immár hetedik alkalommal várja az érdeklődőket a Hangfoglalás kiállítás, amelyet idén október 5. és 7. között rendeznek meg a budapesti SYMA csarnokban.

 

 

A Hangfoglalás Hangszer-, Hang-, Fény-, Színpad- és Stúdiótechnikai Kiállítás 12 ezer négyzetméteres területén külön hangos és csendes teremben lehet kipróbálni a hangszereket, lesznek szakmai konferenciák és dj workshopok is. Minden eddiginél több zenei eseményen vehetnek részt a látogatók, fellép többek közt az Intim Torna Illegál, a Söndörgő és a Belmondo.

 

 

Mint írták, az Artisjus főleg az előadói, valamint az új internetes jogrendszert érintő kérdéseket, míg a Szerzők Egyesülete a szerzői jogokat fogja boncolgatni különböző beszélgetések keretében. A Magyar Színháztechnikai Szövetség a személyi monitorozás, a hangosítás és a színpadi megvilágítás kihívásait vitatja meg.

 

hangfoglalás 2012A kiállításon résztvevő dj- és produceri eszközöket felvonultató cégek közül többen is tartanak workshopot. Nemcsak kézbe vehetnek egy szintetizátort a kíváncsiskodók, illetve kipróbálhatnak egy kontrollert vagy keverőt, hanem a szakemberek azt is bemutatják, hogy ezek az eszközök mire képesek. Nemcsak a felszerelésekkel, hanem a producerekkel/dj-kkel is megismerkedhetnek az érdeklődők.

 

"Rengeteg tehetséges zenei producer van, többen közülük külföldön ismertebbek, Magyarországon nem igazán jutnak szóhoz, nekik is szereplési lehetőséget biztosítunk a három nap alatt" - idézte a közlemény Bernard Tamást, a találkozó szervezőjét.

 

A Hangfoglalásra látogatók idén csaknem háromszáz zenei esemény közül választhatnak, fellép többek között a Belmondo, az Intim Torna Illegál, a CherryBomb és a Söndörgő. Az érdeklődők találkozhatnak kedvenc előadóikkal, akik hangszerbemutatókat, közönségtalálkozókat tartanak. Nagy Feró, Zséda, Szekeres Adrien vagy Szasza a Zorallból is ott lesz a rendezvényen. A Hangfoglalás minden programja ingyenes.

 

Hangofglalás FB: http://www.facebook.com/Hangfoglalas
WEB: http://www.hangfoglalasonline.hu/

 

 

MTI

Legfrissebbek a címlapról

Producer / DJ tábor 2013

Producer / DJ tábor 2013

Idén is megrendezésre kerül a Producer/DJ csapat nyári egy hetes tábora. Most Balatonboglár a cél.
Terjed az egészséges táplálkozás

Terjed az egészséges táplálkozás

Nyilatkozik a Foodpanda, a Wasabi, és a World Class fitness terem.
A Soundhead ajánlata a VOLT fesztiválra

A Soundhead ajánlata a VOLT fesztiválra

A Sziget megafesztiválok idei sorát is a VOLT nyitja, melynek nemzetközi fellépői közül támpontként emeltünk ki nektek párat.
Analóg élet a digitális világban

Analóg élet a digitális világban

Megérkezett a világ első 35 mm-es DIY, vagyis csináld magad kamerája a Lomography-tól. Analógabb már nem is lehetne!
Zene / Ipar

Zene / Ipar

Nem megy a szekér? Ráadásul úgy érzed, hogy a zeneírással is gondok vannak? Akkor vegyél kész zenét a ProducerFactory-tól, küldd el kiadóknak sajátként és pörgesd fel így a DJ karriered. SH szerkesztőségi állásfoglalás.
ÚJABB NEVEK A BÓNUSZ 2013 LINE UP-BAN!

ÚJABB NEVEK A BÓNUSZ 2013 LINE UP-BAN!

További fellépőkkel bővült az október 12-én sorra kerülő BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL line-up-ja!

hozzászólások

Additional information