Az elektronikus zenei ikon Deadmau5, nyílt levélben védte meg a Simon Cowell által indított műsorötletet a Dj X-Faktort. Élesen fogalmazta meg azokkal szembeni véleményét akik támadják és elítélik Simon-t és műsorát.
A következőket írta:
"Először is: Tartsátok észben hogy ez az ötlet nagyon jó és eljött az ideje ennek is. Egy csomó ehhez hasonló műsort nézünk. American Idol, Dance Off, Dancing with the stars, stb. ...és mivel az elektronikus zene soha nem látott fénykorát éli, így ennek a szcénának is ideje lesz indítani egy ilyen műsort, mely részben a szórakoztatásról szól. Én is belekezdhetnék a gyűlölködő beszédbe, hogy: "ez nem is igazi DJ-zés, és ennek semmi köze a DJ-zéshez". De az ellenkezőjét állítom, és azt kell mondjam ez egy jó koncepció annak érdekében, hogy az elektronikus zene még szélesebben körben még elfogadottabbá váljon. Igaz nem fogok ott ülni a zsűriszékben, így nem mondhatjátok: "ott pöffeszkedik, és közben tönkretesz mindent!", de azoknak akik otthonról osztják majd az észt azt mondván, hogy kivégzik az underground szcénát, ennyit üzenek: "Igen! Még nagyobb körökben lesz ismert az elektronikus zene. Ez baj? Én úgy vagyok vele, hogy nem! ...és nem is ez a lényeg!"
El is magyarázom miért:
Az elmúlt évtizedekben tonnányi tehetséges DJ és sztár-DJ volt porondon, akiknek nagyon hálásak lehetünk, hogy mindig aktuálisan dübörgő friss erőként újították a szcénát. Mindig innovációt hoztak és újult erővel rúgták ki az elektronikus zenei határokat. Ez mára megváltozott. Ugyanazok az emberek milliószor csinálják, ismétlik ugyanazt. Sablonná és unalmassá vált a dj-k pályája és beléptünk a 'már mindent hallottunk és láttunk' korszakba.
Van ez a DJ tehetségkutató mely minden bizonnyal bombaként fog robbanni. Valószínűleg olyan technikai megoldásokat fogunk látni benne, amelyeket eddig soha. Miért ne adnánk meg az esélyt az igazán kirívó tehetségeknek, hogy megmutassák mit tudnak?!
Pár évvel ezelőtt úgy éreztem, hogy már nincs hova tovább. Voltam mindenhol, játszottam mindenkivel. De ugyanakkor egy csomó kérdés foglalkoztatott. "A francba" gondoltam, tényleg csak ennyi lenne? Hogyan lehetne még jobban szórakoztatni és túlmutatni azon ahol vagyok? Hogy tudnám a legmasszívabb show-t megcsinálni? Ekkor kezdett kiforrni a mai vizuál show-m. Elegem volt abból, hogy állok a DJ pultnál mint egy piknik asztal felett és huzogatom a potmétereket.
Egy szó mint száz, ki tudja, hogy nem-e ezen a show-n találjuk meg a jövő legnagyobb ötletgyárosát? Ha engem kérdeztek én kiváncsian várom és nem állnék az útjába. Mindig van hova fejlődni és a brilliáns ötleteket nem szabad parlagon hagyni.
Ez minden amit el tudok mondani erről a dologról. Úgyhogy azt javaslom inkább vegyük keblünkre a kezdeményezést és hagyjuk, hogy bemutatkozzon a következő nemzedék legkreatívabb sztár DJ-je."











