728x90 banner Ultra

knobs live facebook

HÍREK

All Together Lost – Indul Chris Liebing ibizai partysorozata

alltogetherlostÚj party sorozat indul most júniusban az ibizai Amnesiában All Together Lost néven, a klubest házigazdája nem más, mint Chris Liebing. Ugyan Chris kemény, indusztriális hangzásvilága nem éppen a pálmafás, napfényes tengerpartokat idézi, Liebing és barátai már évek óta jelen vannak a fehér szigeten.

 

A német dj/producer fellépett már a Space-ben Carl Cox mellett, számtalan Cocoon partyn játszott és két klubest házigazdája volt a Privilege-ben. A CLR kiadó feje és a német technó szcéna egyik alapítótagjaként Chris Liebing egyike az elektronikus zenei világ legnagyobbjainak. Jellegzetes, mély basszus alapú hangzásvilága és kiváló produkciós technikája miatt a sötétebb hangulatú zenék mestereként tartják számon.

ChrisLiebing
Az All Togeher Lost június 24-i nyitóbuliján is a tiszta technóé lesz a főszerep. Chris Liebing mellett ugyanis a berlini Berghain két rezidense, Ben Klock és Len Faki lép színpadra. Emellett a M-nus kiadóhoz nemrégiben visszatért Mathew Jonson live act-je szórakoztatja majd a közönséget.

Legfrissebbek a címlapról

Négynegyedek és slágerdallamok a Syma Csarnokban

Négynegyedek és slágerdallamok a Syma Csarnokban

Elkészült a most először jelentkező, budapesti 'Electronic Icons' buli pontos időbeosztása.  
Dope D.O.D. és a Csótány

Dope D.O.D. és a Csótány

Áprilisban dobták ki új nagylemezüket a holland hardcore hip-hop koronázatlan királyai, a Dope D.O.D. trió. A "What Happened" után, az egész hip-hop és "bass" szcéna rájuk fókuszált, vajon az új album is tud szólni akkorát?
Loading Zone - az új hangzás képviselői

Loading Zone - az új hangzás képviselői

Új elektronikus zenei irányzat veti meg lábát a budapesti éjszakában. Zenei fúziók sora útán egy izgalmas, technodelic névre keresztelt hangzásvilág csalogatja az újdonságokra nyitott közönséget.
Zenélő természet

Zenélő természet

Irányult pár kísérlet az elmúlt időkben, a faanyagú hanghordozók megszólaltatására. Szerinted miként meséli el évgyűrűin keresztül egy fa a történetét, illetve hogyan szól egy Radiohead track falemezre vágva?
Az elektronikus zene története II. – Az 1970-es évek

Az elektronikus zene története II. – Az 1970-es évek

Többrészes cikksorozatunkon keresztül mutatjuk be kulturális, szociológiai és technológiai kontextusba helyezve az elektronikus tánczene történelmét.
Nile Rodgers írta az IMS himnuszt

Nile Rodgers írta az IMS himnuszt

Miután kooperált a Daft Punkos srácokkal, Neil Rogers úgy döntött, hogy mi sem lenne jobb belépő az elektronikus zenei színtérre, mint megírni az International Music Summit idei himnuszát.

hozzászólások

Kiegészítő információk