Az álmisztika vegetációjának kényszere komoly elhatározást váltott ki egy magyar technokrata-pszichedelikus csapatból. Ez a csöppnyi klán igazi spirituális utazásra adta fejét. Higgadt átgondoltsággal választották ki a helyszínt. Mint  szellemi keresõk több tájegységet célkeresztbe fogtak. Ezek közt Dubai, Thaiföld, Egyiptom, India és még Miami is felsorakozott.

Az élet preferenciavonalának fonalrengetege természetesen nem tévesztette meg egyikõjüket sem. S látták a felvázolt lehetõségek oktalan illúziókként táncoltak elõttük. Tervüket önmaguknak és a valóságnak kellett igazolnia. „Választásuknak misztikusnak kellett lennie, hogy kimondottan a tripek királya mellett dönthessenek.” Így hát pénzük és belsõ motívációjuk is meg volt, hogy Goára menjenek.

Utazásuk napjához közeledve gondos „úttörõkként” sorakoztatták fel maguk elõtt azokat a felfedezõket, akik már jártak ott. A kocsmafilozófiával tördelt összeüléseken Goa Gill, Svami Villiams és számos goa elõadó neve is felmerült. Az utazás minden várható nehézsége és a számtalan, elõre kigondolt programja közt az utolsó hippi megálló, Anjuna Beach égkõként ragyogta be útjukat.

A nagy napon precíziós szerkezetként, ördögi pontossággal pakolászták csomagjaikat, míg nem vezérlõ elvig redukálták a poggyászok logisztikáját: „Útlevél és pénz legyen az oldaltáskában, a többi pótolható!” A felkészülést követõen ellazult mentális nyitottsággal várták a hajnalt. Osho, Herman Hesse, némi indiai bölcselet és a Biblia társaságában lepték meg õket a születõ nap elsõ sugarai. Kikerülhetetlen körülményeskedéssel, de végül nekiláttak a tripnek.

Taxi, busz, csodálkozás a bécsi reptér folklórján, sakk, majd a repülés váltották egymást. A Jordán fõvárosban, Ammanban, átszálláskor a többségében indiai utasok közt kisebbségnek számító fõhõseink kezdték felfogni az otthontól való hirtelen eltávolodást. Eltökélt szándékkal, elõrefordított fejjel tekintetüket nem tévesztették a célról. Szükségük is volt a határozottságra, hisz ekkor még nem látták az elõttük tornyosuló kalandokat. Kedvüket nem szegve lendületesen repetáztak a légijármû italkészletébõl.

Bombeji repülõtéren kiderült, hogy egyikõjük csomagja elveszett. Az illetõ elõzõ életeire tekintettel, kauzális csapásként titulálta e tényt. A karma a jellem fejlõdésére való pozitív hatásának tudatában elfogadóan reménykedett csomagja viszontlátásáról. „Útlevél és pénz legyen az oldaltáskában, a többi pótolható!”

A reptér akklimatizációs burkát elhagyva közvetlenül tapasztalhatták meg a Földön abban a pillanatban mért legnagyobb neurális visszacsatolását. 90%-os páratartalom, 35C fokos korareggeli szellõ, penetráns hugyszag némi körrivel fûszerezve és a mozik filmvásznairól jól ismert egzotikus környezet gazdagította a beindulás élményét. A 14 milliós város 5 millió potenciális taxirengetegébõl sikerült egy városnézõ kedvû autópárost kifogniuk, akik egyik szegénynegyedbõl a másikba fuvarozták õket.

Késõbb kiderült, az egész út alatt ez volt a legdrágábban megtett pár kilométerük. A hat fõs klán eufórikus sejtcsoportjának kiteljesedett burkát egy csapásra a túlélés alapvetõ biológiai dinamikája vezérelte. „Mindegy hogyan, de el innen!” A vonatot lekésve alternatíváik egyre csak fogytak. Újabb taxizásra hajtották fejüket. Hétvégi hippicsoportunk tagjaiban a lélektani mélypontok egymást váltották, miközben az egzotikus nyomor leírhatatlan skáláit barangolták be. Egy napi vadregényes útjukat töretlen kitartás jellemezte, mígnem elérték a Bombejtõl 730 kilométernyi távolságra fekvõ Goa partokat.

Benaulim Beach! A földi mennyország ördögi valósága kíméletlenül átjárta hõseink szervezetét. Az ott eltöltött hét nap alatt megismerkedtek a helyi gasztronómia spektrális tónusával, amelyet a nyugatiak számára elfogyaszthatatlannak vélt egzotikus állatok és fûszerkompozíciók kombinációiban véltek felfedezni. A tandorri csirkétõl a cápáig minden extrémitásnak alávetve magukat igyekeztek a szakadatlan trópusi fertõzés stádiumain kötelességtudó álmokfutóként végigzabálni magukat.

Az élelmiszer és az alkohol árak a földön, õk természetesen kiemelkedõ spirituális síkon mozogtak. A lenyûgözõ szépségû homokos óceánpart a halászat és a (drog) túrizmus ozmózisának színjátékaként megfelelõ szellemi teret biztosított a világegyetemünkbe meg nem férõ gondolataik számára. A környék varázsában elmerengve már tudták, hogy Földünk legnagyobb vízgyûjtõjének 29C fokos társasága miért csábított oda elõttük annyi úttörõt.

Az utolsó hippi megállóhoz közel esõ Margaot, mint a körzet fõvárosát rendszeresen látogatták. Gasztronómiája és piaca egyértelmûen tükrözte az indiaiak elfogadó szemléletét az egykori portugál gyarmatosítás maradványai iránt. Önmagából fakadó tény, hogy lazulás mellett jó goások módjára utazásuk spiritualitásáról sem feledkeztek meg. Ganésának, Shivának és Brahmának egyaránt tiszteletüket tették a körzetben fellelhetõ szentélyeknél és a templomokban. A kultúrát beinhalálva napról napra szomjasabban kutatták intellektuális vágyaik földrajzi forrását. A helybéliek folyton az apró dolgok felé mutattak. Szemük elõtt volt. Talán látták is. A hely varázsa és elhatározásuk viszont nem engedte õket hét napnál többet idõzni Benaulim Beachen. A fõ fogás még kimaradt. Így hát az egyik paradicsomi környezetbõl áttelepedtek a másikba.

Anjuna Beach, a várva várt örökké tartó pillanat! Már látták. Jártak már ott egy délután alkalmával. De meg kellett tapasztalniuk testközelbõl is. Szállásukként egy perfekt hippi motelben sikerült helyet találni. A folyamatos taxizások és a környék felfedezése közepette tekintetük a letelepedett hippi kultúra maradványait is fürkészte.

Goa Gill a mûfaj nagy veteránja pár éve Berlinbe költözött. Sajnálatos módon a helybéli hatóság már hat éve bekorlátozta a fesztelen goabulik szabadságát. Hétvégente rendeznek az effajta eseményekre kijelölt helyen partikat, többségében orosz, német és izraeli elõadók részvételével. Habár ilyen gyönyörben nem volt részük felfedezõinknek, a helyi chill-ek elfeledtették velük a goapartik hiányát. Anjuna több kilométeres partszakaszán, bár sziklaszirtes megszakításokkal, de majdhogynem sorfolytonos szisztematikussággal egymást követik az óceánra nézõ, egész évben nyitott légterû chill-ek. Ezek olyan koktélozós, árnyékos beülõk, ahol egy tetszõleges pamlagon elterülve, idilli környezetben, filléres áron, mennyei koktélokat és igazán egzotikus ételeket fogyaszthatunk a világ hasonlóan elszállt kozmopolitáinak társaságában. Szinte mindegyik chill-ben elhalmoznak a világ beszéltebb nyelvein íródott szépirodalomi, filozófiai, vallási mûveivel, és megannyi giccses pornóregénnyel. Turistaszezonban a hajnalokig tartó, ma már utópisztikus óceánparti (chill)bulik azért még felvonultatják a Goáról elnevezett zenei mûfaj hithû alkotóit.

Amennyire álomba illõ volt, olyannyira gyorsan el is múlt az a négy nap, amit Anjunán töltöttek hõseink. Szellemi útjuk és felvállalásaik még tartogattak kihívásokat. A 730 kilométeres taxizásuk tapasztalatai és a vészesen apadó anyagi tartalékaik végett úgy határoztak, a visszaútra bevállalják a 12 órás vonatozást a Bombei expresszen.

Tömött vagonok, csak állóhelyek, emberek a vonat tetején...Erre számíthatnánk a klasszikus recept alapján. Bár szembesültek vele, de a Bombei expressz más! Hat fõs boxok, ugyanennyi személynek megfelelõ emeletes fekvõhely, menet közbeni állandó kiszolgálás és a repülõgépeken megszokott ellátásban részesülhettek szereplõink: kávé, üdítõ, sör és desszert. Ablakokon rácsok és lehúzható üvegezés volt a vadállatok és az esõs évszak viszontagságainak kiküszöbölésére. A berendezés minimalista, de a szegénység ellenére igényesen karbantartott. Minden boxban plafonra szerelt hatalmas rácsozott ventilátorok a tér minden irányába keringették a menetszelet. Spirituális felfedezéseik végsõ mérföldkövéhez vezetõ útjuk részeként ezt a tizenkét órát a modern kor helyi „varázslóitól” vásárolt megfelelõ mentális táplálék alkalmankénti inhalálása mellett a szintén indiai származású sakk, egy üveg Old Monk (rum) és pár üveg langyos Kingfisher (helyi sör) társaságában töltötték.

Másnap a Bombei megálló hajnalának órái gyorsan váltották egymást. Szinte észre sem vették, hogy milyen jó ízût reggeliztek azon a helyen, amire tíz nappal korábban újjal mutogattak: „Na, itt akkor sem ennék, ha az életem múlna rajta!”

Bár egy napjuk maradt a visszaindulásig, még úgy érezték, hóbort hippikként nem kaptak eleget India szellemiségébõl. Kitaxiztak India Kapujához, ahonnan a kompok indultak. A Taj Mahal Hotel monumentalisztikus árnyékában, de inkább az útszéli patkányt falatozó galamb hatására a legelsõ induló hajóra felléptek és irányba vették az Elefánt szigetet. Szabad akaratuk és a kauzalitás kézenfogva vezették õket világegyetemünk õsteremtõ elvének, õsokának, õsistenségének tiszteletére emelt több, mint 1200 éves templomhoz. Nem más, mint Brahma lényének szentsége ragyogta be a sziget minden szegletét.

Az Elefánt sziget a kiterjedt Bombei kikötõ partjaitól 15-20 kilométerre hegyként tornyosult az óceán közepén. Partraszállás és némi séta után meredek lépcsõzet vitte õket, a nyugati emberen már jól kiigazodott majmokig. A klánszellemet próbáratevõ anyagi akadályokat átívelve (utolsó rúpiájukat is elköltötték a belépõre) eljutottak zarándoklatuk mentális tetõzéséhez. Az elõttük tornyosuló hegy szívéig hatoló sziklafaragások, egy elveszett kultúra emlékfoszlányait sejtették. A kezdeti vaisnava korszak Istenségeinek egész családja elõtt hajthattak fejet. A bejárat jobb oldalától indulva Shiva összes ismert metamorfózisán keresztül eljutottak Brahmáig (Shiva apja), Ganésához (Shiva gyermeke), majd ismét Shivához. Ezt az isteni szférákban zajló önmagába visszatérõ utat Shiva életigenlõ táncától az Õ világ feletti meditációjáig, bejárattól-bejáratig nyomon kísérhették. Négyarcú Brahmának és családjának fizikai jelenléte, egyedi jelenségek és pillanatnyi átélések esszenciájában kellõen életrevaló bölcseletet közvetített számukra. Elõször történt meg, hogy gondolataik parányinak tûntek a mindenségéhez képest.

Visszaútjukon látogatásukat meghálálták univerzumunk felsõbb erõi. Lerobbant kompjuk s India utolsó mindnyájuknak szánt ajándékaként nyomon követhették a bombeiji naplementét teljes pompájában. De ezzel nem volt lezárva a meglepetések láncolata. Repülõtérre érkezés után a helybéli bürokrácia labirintusán és több kilométernyi irodarendszerén keresztül átvergõdve az elveszettnek vélt csomagokat sértetlenül visszakapták.

Repülés, átszállás, repülés, csodálkozás a Bécsi reptér folklórján, sakk, majd a Népliget várta õket. Megérkezésükkor a hirtelen akklimatizálódáshoz egy futballmeccs rendõri hadával és egy óvatlanul elhajított könnygáz gránáttal kellett szembenézniük.

A valódi élmény? Leírhatatlan! Ekkora távolságot még nem tapasztaltak különbözõ kultúrák között. Még nem olvadtak bele ennyire eltérõ életformák másságába. Nyomorral járó boldogtalanság elkerülésére való törekvés ilyen formájával még nem találkoztak másutt. Az álmisztika és a zenei hovatartozás köré fonódott vágyak fura zarándoklatra képesek rávenni az embert. Talán pont ezért is vált a világ eme pontja az utolsó hippi megállóvá.

Novotny'

Hozzászólok

Név (kötelezo!)

E-mail (kötelezo, de nem kerül megjelenítésre)

Kapjak értesítést a további reakciókról!

Frissítés

Elküld

Cancel