nevetség, szánalom, sírás, fájdalom a.k.a mindig van lejjebb

Aminek nincs kategóriája, az idetartozik. A napi hülyeségek, poénok, meg amit csak gondolsz. Itt aztán nem nagyon lesz moderálás :)

Hozzászólás Dátum: 2007. július 26. 0:24

sakal írta:
Babsy írta:Én szerintem ez a Hegedűs Melinda sem létezik. Lehet a Rita, vagy a Charlotte alteregója, mert hogy épkézláb ügyvéd nem adja ilynhez a nevét az tuti.


személyesen találkoztam vele, tehát létezik! :) egyébként iwiw-en is megtalálható ha érdekel valakit, bár szerintem ez mellékes, mert szegénykémet szintén hintába ültették


Létezik tényleg (bár itt már minden kétséges :lol: ), sőt szegény Foltánnak a jogi képviselője szintén. Én csak azt nem értem, hogy mehetett bele, ilyenbe, amikor tudta, hogy Imre Milán néven fut. Nekem ez már gyanús lett volna ügyvéd létemre.

Amúgy a Foltán úgy került bele ebbe az egészbe, hogy Imréék az ügyvédhez mentek jogi tanácsért és mivel egybe nyílik a két iroda, Foltán halotta ezt a nagyszerű rendezvény tervet és megörült neki, hogy ez jó pénzkereseti lehetőség és beszállt, mint befektető. Jól beszopta :lol:

Amúgy ha igaz, amit a szervezők mondtak, akkor kurva nagy költségekbe verték magukat és ugye még rakat reklámot + kártérítést a djknek is kikéne fizetni. Valószinű, hogy a Pesti és stb est reklámok sincsenek kifizetve, mert azt is a végén szokás.. Tuti, hogy a rendezvény bevételéből akarták fedezni ezt az egészet, csak ugye az elmaradt...

Ha emlékeztek az Air Force One-ra, ők is jól megszívták tavaly nyáron, odalett a lakásuk, a kocsijaik stb..

Bár kérdés, hogy Imréék mekkora tőkével indultak neki a dolognak, de gyanús, hogy saját tőke nem sok volt, csak az amit A befektetők, szponzorok meg az ügyvéd belerakott. Merthogy az ügyvéd is kölcsönöket vett fel, hogy ne maradjon el a rendezvény! Legalábbis ezt mondta amikor legutoljára beszéltem vele, bár itt tényleg nem szabad hinni semmiben, mert szemfényvesztés volt az egész és azt sem szabad elhinni amit kérdeznek :)

Bónuszként egy kis érdekes történet:

Múlt héten Balcsin nyaraltam, ami azzal telt, hogy a szervezőket próbálom elérni. Amikor már faszom tele volt, hogy senkit nem lehet elérni és pénzt még nem kapott egyik djm se, felhívtam az ügyvéded szerdán. Azt mondta holnap megy a bankba, mert kell még egy kis pénzügyi támgoatás a rendezvényhez, meg átutalja a pénzeket a djknek amik visszajöttek a számlára.. Abban maradtunk csütörtök reggel keres, mondtam neki ez a végső határidő, különben cancel. Nem hivott, próbáltam elérni, de 11-kor irt egy sms-t, hogy bankban van. Reggel 9-kor ment a bankba. 15:30-kor hívtam megint, nem vette fel, hivtam a másik mobilján, felvette és azt mondta még mindig a bankban van 15 perc múlva végez... Végülis persze napi 8 órát szoktak az ügyfelek a bankban lenni :lol:

Aztán 15 perc múlva hívtam, mert 16 órakkor járt le a végső fizetési határidő. Erre felveszi a telefont Imre, hogy szia Milán vagyok. Mondom és hogy kerül hozzád a telefon, amikor előbb még az ügyvéddel beszéltem ezen a számon, hogy bankban van. Erre Imre papa: Biztos, hogy nem volt nála a telefon, mert itt hagyta és egész nap itt volt az irodában és engem hivogatnak reggel óta mindkét mobilján. Végülis persze, biztos én vagyok a hülye :!: Na de ennyire? Ekkor mondta Imre, hogy 10 milla hiányzik a rendezvényhez, de elvileg még aznap kapott kölcsön egy uzsorás haverjától 15 milliót...

Viszont én tényleg nem értem az ügyvéd, hogy mehet bele ilyen hazudozásokba. Főleg, hogy az iwiw adatlapja szerint jogász, volt rendőr és ügyész.

Ezek után, kiben bízhat az ember? :roll:
Avatar
Gabriel Miller
Főtörzsvendég
 
Hozzászólások: 742
Csatlakozott: 2004. április 6. 18:37
Tartózkodási hely: Budapest

Hozzászólás Dátum: 2007. július 25. 21:12

Avatar
stepfunker
ÜberSH-fórumtag
 
Hozzászólások: 1385
Csatlakozott: 2007. június 18. 14:17
Tartózkodási hely: on the way of light

Hozzászólás Dátum: 2007. július 25. 14:48

Deeroy írta:http://hvg.hu/panorama/20070725_iemf_szabo_imre_obersovszky_milan.aspx


Szóval akkor a köcsög Imi megint megússza :lash: , de "szegény" Ritus rútul beszopta :rotflol:
"A nőket nehezebb pszichoanalizálni, mint a férfiakat, mert a személyiségüket a hangulatuk, a kedvük, a menstruációs ciklusuk aktuális állapota, és a kedvenc sorozatuk aktuális tartalma határozza meg."
Avatar
***kezdica***
Törzsvendég
 
Hozzászólások: 427
Csatlakozott: 2007. január 8. 18:13
Tartózkodási hely: A Menny és a Pokol között félúton...

Hozzászólás Dátum: 2007. július 25. 14:38

épp linkelni akatam én is :D

na valaki leírta végre
Kép
Avatar
Jean Trevor
Maniac forumer
 
Hozzászólások: 2634
Csatlakozott: 2005. augusztus 14. 13:55
Tartózkodási hely: Szeged

Hozzászólás Dátum: 2007. július 25. 14:20

Avatar
Deeroy
SH Függőőőő
 
Hozzászólások: 6920
Csatlakozott: 2002. május 4. 18:41
Tartózkodási hely: Everything Fades To Black

Hozzászólás Dátum: 2007. július 25. 12:13

Babsy írta:Én szerintem ez a Hegedűs Melinda sem létezik. Lehet a Rita, vagy a Charlotte alteregója, mert hogy épkézláb ügyvéd nem adja ilynhez a nevét az tuti.


személyesen találkoztam vele, tehát létezik! :) egyébként iwiw-en is megtalálható ha érdekel valakit, bár szerintem ez mellékes, mert szegénykémet szintén hintába ültették
sakal
Újonc
 
Hozzászólások: 92
Csatlakozott: 2006. szeptember 19. 20:11

Hozzászólás Dátum: 2007. július 25. 12:10

Én szerintem ez a Hegedűs Melinda sem létezik. Lehet a Rita, vagy a Charlotte alteregója, mert hogy épkézláb ügyvéd nem adja ilynhez a nevét az tuti.
"A nőket nehezebb pszichoanalizálni, mint a férfiakat, mert a személyiségüket a hangulatuk, a kedvük, a menstruációs ciklusuk aktuális állapota, és a kedvenc sorozatuk aktuális tartalma határozza meg."
Avatar
***kezdica***
Törzsvendég
 
Hozzászólások: 427
Csatlakozott: 2007. január 8. 18:13
Tartózkodási hely: A Menny és a Pokol között félúton...

Hozzászólás Dátum: 2007. július 24. 23:01

Szerintetek ez a rendezvény mennyi zsé lett volna úgy kb? :)
Avatar
Zolcsy
Főtörzsvendég
 
Hozzászólások: 854
Csatlakozott: 2006. szeptember 1. 20:30

Hozzászólás Dátum: 2007. július 24. 22:58

Babsy írta:A www.adosoklistaja.com kinek az ötlete volt? Hatalmas :worthy:
Ez a pali felelős az egészért? :) ismerem látásbol :)
Avatar
Zolcsy
Főtörzsvendég
 
Hozzászólások: 854
Csatlakozott: 2006. szeptember 1. 20:30

Hozzászólás Dátum: 2007. július 24. 22:04

Én is épp ezt akartam bemásolni! :P :muhaha:
Kép
"Ez a világ talán egy másik bolygó pokla" - Aldous Huxley


Turn On, Tune In, Drop Out!
Avatar
henrik
advanced player & LPD agent
 
Hozzászólások: 17763
Csatlakozott: 2004. április 21. 23:06
Tartózkodási hely: 101-es szoba

Hozzászólás Dátum: 2007. július 24. 22:03

Akkor beírok, hátha híres leszek :muhaha:

hiába, a nagy öregek nem fognak nagyon érdemben nyilatkozni, hiszen "mi előre megmondtuk" :twisted:

szerk: francba, nem is ez a topic lett belinkelve :oops: :D
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Tide 2007. július 24. 22:06-kor.
...::: A zene által önmagukat élvezik a szenvedélyek :::... (nietzsche)
Tide
FőtörzSVENdég
 
Hozzászólások: 20043
Csatlakozott: 2002. május 23. 16:45
Tartózkodási hely: V.I.P.

Hozzászólás Dátum: 2007. július 24. 22:02

Index / Quart.hu-s cikk:

"Aki további pletykákra kíváncsi (melyek valóságtartalmáért egyáltalán nem vállalunk felelősséget), a Soundhead.hu vonatkozó fórumát böngéssze."

:mrgreen: :)
Kép
Avatar
Kristof
Special Bot Hunter
 
Hozzászólások: 9344
Csatlakozott: 2003. október 6. 14:39

Hozzászólás Dátum: 2007. július 24. 21:58

Kép
Avatar
hadar
Törzsvendég
 
Hozzászólások: 321
Csatlakozott: 2004. október 22. 10:48
Tartózkodási hely: zamárdi / norvégia (grimstad)

Hozzászólás Dátum: 2007. július 24. 21:26

pár dolláros internetes domain reg lehetett

annak meg nem fogsz tudni utánanézni
Avatar
minimalheadz
Maniac forumer
 
Hozzászólások: 2045
Csatlakozott: 2003. november 24. 17:23

Hozzászólás Dátum: 2007. július 24. 21:25

ennek hol lehet utánanézni? a .com-ot a domain.hu nem adja ki
...::: A zene által önmagukat élvezik a szenvedélyek :::... (nietzsche)
Tide
FőtörzSVENdég
 
Hozzászólások: 20043
Csatlakozott: 2002. május 23. 16:45
Tartózkodási hely: V.I.P.

Hozzászólás Dátum: 2007. július 24. 21:02

A www.adosoklistaja.com kinek az ötlete volt? Hatalmas :worthy:
"A nőket nehezebb pszichoanalizálni, mint a férfiakat, mert a személyiségüket a hangulatuk, a kedvük, a menstruációs ciklusuk aktuális állapota, és a kedvenc sorozatuk aktuális tartalma határozza meg."
Avatar
***kezdica***
Törzsvendég
 
Hozzászólások: 427
Csatlakozott: 2007. január 8. 18:13
Tartózkodási hely: A Menny és a Pokol között félúton...

Hozzászólás Dátum: 2007. július 24. 18:54

:ass:
seku
Friss hús
 
Hozzászólások: 6
Csatlakozott: 2005. szeptember 30. 21:06
Tartózkodási hely: Kualalumpur

Hozzászólás Dátum: 2007. július 24. 18:47

én meg remélem kissebbre veszed az avatarod. :)
"I haven't felt that good since Archie Gemmill scored against Holland in 1978! "
"good first touch is the key here. closing down defenders and look at that volley, like an arrow. top corner, pepe reina see you later!"
Avatar
bonhard's finest
Az utolsó polihisztor
 
Hozzászólások: 12543
Csatlakozott: 2005. december 6. 1:33
Tartózkodási hely: 7150

Hozzászólás Dátum: 2007. július 24. 18:44

Remélem mindenki tanult az esetből,és a balekok megkapják a méltó büntetésüket!
Sajnálatos dolog ez, és tényleg megint nem vet ránk túl jó fényt! Remélem több ilyen nem lesz! :eating: :snipersmile: :smashlol:
seku
Friss hús
 
Hozzászólások: 6
Csatlakozott: 2005. szeptember 30. 21:06
Tartózkodási hely: Kualalumpur

Hozzászólás Dátum: 2007. július 24. 18:21

>>>>
tasnádi rita
szabó imre "obersovszky milán"
charlotte

http://www.adosoklistaja.com
sakal
Újonc
 
Hozzászólások: 92
Csatlakozott: 2006. szeptember 19. 20:11

Hozzászólás Dátum: 2007. július 24. 17:30

épp ezt akartam írni, hogy ott semmi keresnivalója :)
www.facebook.com/HiFlyOfficial

2013.06.21. HI!FLY Summer Vibes @ ChaChaCha
https://www.facebook.com/events/176422119183454

2013.07.05. HI!FLY Summer Vibes w/ KAROTTE @ ChaChaCha
https://www.facebook.com/events/270354409772696
Avatar
Alfonz
FőFikagép
 
Hozzászólások: 13815
Csatlakozott: 2004. február 16. 8:37

Hozzászólás Dátum: 2007. július 24. 15:53

na ez ide való nem a fesztiválok topikba.
...
Avatar
.maui.
Törzsvendég
 
Hozzászólások: 236
Csatlakozott: 2004. május 6. 17:29

Hozzászólás Dátum: 2007. július 24. 15:24

Hihi, eléggé kemény, mekkora kamu az egész, totál gagyi. :lol:
Elmarad az IEMF!!

Sajnálattal kell közölnünk, hogy elmarad az International Electronic Music Festival!

A Farkashegyi repülőtér üzemeltetői és a Budakeszi Önkormányzat csatározásából sajnos csak a szervezők és a bulizni vágyók kerülhettek ki vesztesen. A tulajdoni viszonyokat tipikus magyar mentalitással tisztázni próbáló 2 szervezet képtelen volt érvényes bérleti szerződésünk ellenére helyszínt biztosítani számunkra. A számunkra hihetetlen tények, miszerint a bérleti díj egy hónap leforgása alatt kétszeresére emelkedett, elfogadhatatlan volt. Nem kívántunk a zsarolásnak sem engedni, sem azt elfogadni, hogy ilyen Mo-n még megtörténhet. Az új lehetséges helyszínhez azonban időnk kevésnek bizonyult mind az engedélyeztetés, mind pedig az ügyintézés szempontjából. Nem mehetünk el szó nélkül azon tény mellett sem, hogy a Foma-TETŐ Kft, mint a rendezvény „állítólagos” befektetője, Foltán István, egy hónapnyi huzavona után volt képes megállapítani, hogy anyagilag, előzetes ígérete ellenére, nem tudja a rendezvényt finanszírozni.. Az ebben a szakmában jártas kollegák segítsége ellenére a szervezőség képtelen volt a büdzsé szerződésbe foglalt befektetői lukait betömködni. Sajnálattal állapítottuk meg, hogy ma Mo-n olyan rendezvényt összehozni, ami nem bántja más csoportok érdekeit, lehetetlen. A szélrózsa minden irányából való támadásokat képtelenek voltunk elhárítani. A mende-mondák tisztán nevetségesnek hatottak, hiszen minden általunk bookingra felkért lemezlovas booking fee-je 100%-t megkapta, a szerződések pedig teljesen egyértelműek, miszerint a már reklámozott lemezlovasok fellépő díjának egy részét ki kell fizetnie az IEMF-nek. Ezt a kedves csatározók hagyják meg nekünk, mint belső problémának. Nyilván nem beszél a tisztelt szcéna azon része, aki tömött zsebbel távozott az irodából, nem beszélve azon emberekről, akik milliós tételek és aláírt szerződések után merték kiejteni a szájukon, hogy egyetlen lemezlovas sem jön el. Természetesen gondolatot nyilváníthatnak ezen személyek, a végeredmény azonban eléggé kétes számukra. Akit, vagy akiket mi igazán sajnálunk, az csak és kizárólag a magyar normális partyéletre vágyó közönség. Újra és újra ők húzzák a rövidebbet. Emlékezhetünk sok-sok rendezvényre, amit ellehetetlenítettek egyesek. Nem kívánunk ezzel többet foglalkozni, azonban nyilvánosan szeretnénk azon embereknek köszönetet mondani akik segítették munkánkat a szcéna bármely részéből. Az a nevetséges mese, miszerint több ezer elővételes jegy árával lépett le a vezetőség, egyszerűen butaság. A megvásárolt Ticket Express –es jegyek nyilván visszaválthatók a TEX irodáiban, ezzel kapcsolatban a Foma Tető honlapján található elérhetőségek bármelyikén lehet érdeklődni. Azon személyek részére, akiknek a jegyeket kiszállítottuk, szintén lesz lehetőségük a jegyek visszaváltására. A partyzókat, akik készültek a rendezvényre, azonban kívánjuk kárpótolni. Lehetőség szerint a már rendezett teljes magyar élvonalat szeretnénk elhozni egy 2 napos hétvégi buli keretein belül, ahol lesz lehetőség a kivitt jegyek visszaváltására (csak és kizárólag a házhoz vitt jegyek esetében), és a belépő árát teljes egészében minimalizálni fogjuk. Információk hamarosan az oldalon.

Még egyszer szeretnénk minden kedves segítőnknek köszönetet mondani.!Nem kívántunk senkinek sem rosszat okozni, és legfőképpen nem a magyar szcénának!
Bocsánatot kérünk minden érintettől!

IEMF sajtó
Avatar
Ger
SH Függőőőő
 
Hozzászólások: 5093
Csatlakozott: 2003. december 16. 15:37
Tartózkodási hely: Imagination Land :)

Hozzászólás Dátum: 2007. július 23. 16:15

Jean Trevor írta:azokat sajnálom akik mondjuk elővételben vásároltak jegyet


mondjuk én őket valahogy nem tudom :lol:
"keresem a másik végletet,....a színtiszta őrületet"

"Mi még Kínával is versenyképesek leszünk, ha végig tudom csinálni azt a gazdaságpolitikát, amit elindítottam"
Avatar
Atis
SH Függőőőő
 
Hozzászólások: 6091
Csatlakozott: 2004. január 19. 19:40
Tartózkodási hely: Paradise

Hozzászólás Dátum: 2007. július 23. 16:13

Ha egyátalán lesz mire elmenni...
"A nőket nehezebb pszichoanalizálni, mint a férfiakat, mert a személyiségüket a hangulatuk, a kedvük, a menstruációs ciklusuk aktuális állapota, és a kedvenc sorozatuk aktuális tartalma határozza meg."
Avatar
***kezdica***
Törzsvendég
 
Hozzászólások: 427
Csatlakozott: 2007. január 8. 18:13
Tartózkodási hely: A Menny és a Pokol között félúton...

ElőzőKövetkező

Vissza: 'szabadesés' - minden ami agyeldobás, kikapcsolódás

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: Google [Bot], minimalist valamint 0 vendég