na megjöttünk.
lejutás nyűgös volt, oda 20 óra, vissza 16 óra volt az út.
természetesen odafele egy percet sem sikerült aludni, pedig igyekeztem magam szétcsapni, de nem sikerült annyira, h. hányjak és aludjak.
bulgária elég érdekes ország, nagyon sok a szélsőség benne.
egyazon sarkon kéregető kis cigánygerekek, akiktől a hideg kiráz, mellettük pedig egy lamborghini murcielago. egyik helyen méteres sittkupac, mellette luxusszálloda.
a sétányon, a part közelében és egy csomó utcában, ami több km-nyi területű megkapni mindent kb., amit ember eltud képzelni.
breitling, chopard replika órák tömkelege.
d&g, ed hardy, ray-ban és hasonló márkák is ömlesztve megtalálhatók.
tele van bazárokkal, éttermekkel, pubokkal, árusokkal az egész placc, ameddig a szem ellát.
minden beszerezhető ami legális, illegális.
durván el lehet szórni a pénzt.
csajok valami iszonyat melegek.
legdrasztikusabban szemrevalók a tipikus bulgár 16-25 év közötti lánykák.
vezérbarna bőr, gyönyörű test, isteni öltözet.
nagyon meredekek, csak szuperlatívuszokban róluk.
ami már egy idő után idegesítő volt, h. minden 10. méteren van valami ürge, aki beakar invitálni valami bárba, de csak akkor tudod lerázni, ha átnézel rajta.
ha akármi más választ adsz neki, akkor rádmászik, mint egy pióca.
árak annyira nem vészesen olcsóak, mint ahogy azt bereklámozták.
mondjuk mivel mi viszonylag a turistaközpontban voltunk, így viszonylag drágábban jutottunk hozzá a cuccokhoz, mintha nessebar másik részében vásárolnánk.
sör ilyen 2-3 leva (1 leva kb. 130 forint) (étteremben), ásványvíz 1.20, ami viszonyt nagyon olcsó volt - bár ez az idegenvezető srácnak is nagyban köszönhető - az a különféle koktélok, piák a bárokban és a discokban: tequila 1 leva, 1-et fizet 2-t kapban a b52 5 leva, sex on the beach 7 leva, stb.
csak mivel ennyire olcsó, így többet ittunk, így gyak. ugyanannyit költöttünk, mintha "normális" áron vettük volna.
első nap végére sikerült is eltapsolnom majdnem a pénzem 1/3-át.
tengerpart fasza, szép homokos, a víz viszont nem valami tiszta és tele van "salátával".
viszont a monokiniző és tangás fürdőrucis csajok látványa kárpótolt.
néha nyomattunk is pár paparazzi képet bandikával, ne csak fejbe memorizáljuk őket, hanem képen is.
partra csak 12-1 körül sikerült kijutni, mert a szerda kivételével az összes éjszakát megpörgettük.
rég vedeltem már ennyit.
koktélok: b52, sex on the beach, zombie, pina colada, tequila sunrise, long island, stb.
rövidek: grant's, sierra, absolut vodka, citromos smirnoff
plusz mellé rengeteg sör (amiben nagyon jeleskednek a bulgárok, pláne a karlovka a legfinomabb), némi pezsgő és kevéske bor.
kell még ennek az országnak 10-15 év, h. igazi zoral turistaparadicsom legyen, mint görögország, olaszország, stb.
összességében nagyon zoral volt, csak nagyon hamar elment.
SIEMPRE FIELES e INMORTALES COMO EL TIEMPO, INALTERABLES COMO LA HISTORIA, que tienen un nombre propio: ULTRAS SUR