Dátum: 2013. április 4. 17:58
Beszámoló – Isztambul (2013. március 23-27.)
Szombat reggel 5-en vágtunk neki kocsival Budapestről, az M5-ösnek, hogy Szegedre érjünk, ahonnan majd busszal folytatjuk utunkat Európa (?) legnagyobb lélekszámú városbába, Isztambulba. Sun Cityben, a Halászcsárdában, kiváló halászlevet ettünk, tartottunk egy nagybevásárlást a Tescoban, majd délután 4-kor megindultunk a nagybusszal, 25 fővel a fedélzeten. Így mindenkinek dupla hely jutott, ami bizony igen jól jött alváskor és ki is használtam onnantól kezdve, ahogy átléptük a határt Röszkénél, a bolgár-török határig tartó utat lényegében végigaludtam. Itt viszont hosszas várakozás vette kezdetét, majd kiderült, hogy – amúgy remek állapotban levő, korát meghazudtoló – buszunkat nem engedik át a határon, lévén 23 éves. Meglepő gyorsasággal küldtek értünk egy pótbuszt Törökországból, amit még újabb 2 átszállás követett, de vasárnap délután elfoglalhattuk szobáinkat a Harran Hotelben. Indulás előtt még némiképp aggódtam a szállás milyenségét illetően, azonban teljesen korrekt helyre sikerült beköltöznünk. A fekvése is ideális volt, a Nagy Bazár 2 perc, a Kék Mecset és a tengerpart pedig 10 perc sétával volt elérhető. 3 ágyas szoba, tágas fürdő, zuhanyzó, melegvíz, ágynemű: teljesen kulturált körülmények fogadtak. Lepakoltuk a cuccainkat, letusoltunk, majd megindultunk várost nézni.
Elsőként betértünk egy jellegzetes, helyi kifőzdébe, ahol a televízió képernyőjén végigizgulhattuk egy galoppverseny befutóját. Borjúhúst ettem burgonyapürével, illetve csak szerettem volna, mert néhány falat után rohantam a wc-re, ahol ki is jött belőlem minden. A helyi gasztronómiával később sem sikerült megbarátkozni, másnap „gyrost” ettünk, a túlsütött húsának ízét még órákkal később is éreztem a számban – nem volt jó. Az utolsó másfél nap már tutira mentünk: ahol csak megfordultunk, sültkrumplit kértünk, majd pedig a Burger King lett a törzshelyünk… Arra külön felhívják mindenki figyelmét, hogy európai gyomor a csapvízzel nem tud megbarátkozni, sajnos néhányunknak a helyi konyhával sem sikerült. A legfinomabb helyi ételt amúgy egy utcai árustól vettem, kör alakú fánk, megkenve nutellával. Na ez isteni volt! Amúgy végig jellemzőek a városra az utcai kajaárusok: péksüteményeket, fánkot, kukoricát árulnak. Érdekességként megemlíteném, hogy egyik nap motoros futár indult el az egyik Meki elől: ott bizony van házhozszállítás!
Az éttermi incidens miatt az első nap sok minden érdekességről nem tudok beszámolni, lesétáltunk a partra, majd visszatértünk a szállásra, én pedig hamar el is aludtam, bízva abban, hogy másnap újult erővel vághatok neki az egész napos városnézésnek.
Reggel 9-kor már meg is indultunk a Kék Mecset irányába. A környéken mindenféle árus próbált minél több bőrt lehúzni rólunk: kínáltak képeslapokat, magyar nyelvű útikönyvet, elemeket a fényképezőgéphez, memóriakártyát… tudják, mire van szüksége a turistának. Bár a legpofátlanabb ajánlatot mindenképp az az idősödő forma tette, aki fejenként 10 euroért sorbanállás néküli bejutást kínált a mecsetbe. A mecset amúgy ingyen látogatható, sorbanállás kb. max 5 percet vett igénybe. Helyi szokásoknak megfelelően csak mezítláb léphetünk be az épületbe, a cipőnket hasonló szatyorba tehettük, mint amilyenbe a kiflit szoktuk itthon. 10 percig nézegettük az impozáns belső termet, aztán mikor lassan elkezdett fázni a lábunk, kijöttünk Mivel hétfő volt, az Ayia Sophia ezen a napon zárva tartott, így oda már nem mentünk be.
Következő program a Topkapi szeráj, ide már 25 líra volt a belépő. Ezért cserében megnézhettünk néhány drágakővel kirakott arany ékszert Kissé pofátlanságnak tartom, hogy a hárembe még plusz belépőt kellett fizetni. Különösen mély nyomokat nem hagyott bennem ez a turistaattrakció.
Délután másfél órás hajókiránduláson vettünk részt a Boszporuszon, fejenként 20 euro ellenében. Nagyon fújt a szél, a fenti panorámateraszon borzasztó volt a hideg, néha komolyan aggódtam, hogy esetleg felborulunk, de Tortur (nomen est omen) nevű kishajónk végül szerencsésen visszaérkezett a kikötőbe.
Következett a Fűszerpiac és a Nagy Bazár Számomra ez adja a város igazi esszenciáját. A Fűszerpiac és a Nagy Bazár óriási épület, vagy inkább fedett utcák. De a környező meredek, kacskaringós utcák is mind körbe vannak rakva árusok portékáival és mindenfele emberek, rengeteg ember. Amúgy ezelőtt nem is igazán lehetett volna megmondani, hogy egy kb. 14 millió lakosú városban tartózkodunk, nem volt akkora tömeg semerre Itt viszont ezen a négyzetkilóméternyi területen biztos, hogy több százezer ember is megfordul egyszerre. Olyan, mint APEH itt nem létezik, semminek sincs fix ára, teljesen megszokott és elvárt dolog az alkudozás. Általában az volt a taktikám, hogyha kinéztem egy megvásárolni kívánt árut, akkor fejben kitaláltam mennyi a max ár, amennyit hajlandó lennék rááldozni. Majd először ennek az össszegnek a feléről indítottam az alkut, Vettem fűszereket 25-ről 4 lírára lealkudva, de általában az eredetileg kínált ár feléért mindent megkapsz. Határozottnak kell lenni, mivel minden szuvenírt megkapsz máshol is, így általában nehéz belemenni olyan üzletbe, amit nem akarsz, hiszen máshol is próbálkozhatsz vele. Minden árus tud magyarul, mindenki egyből asszociált, ha a kedd esti török-magyar meccs került szóba: Puskás, Fehér Miki, Ferencváros, Újpesti Dózsa, de én Pásztor József és a 93-as Békéscsaba sem volt ismeretlen egyesek előtt. Amúgy abszolút nem szimpatikus nép. Álkedvesség, sose néznek a szemedbe, ha kezet fognak, minden szavuk hazugság, igazi cigány mentalitás. Ha azért ezzel nap, mint nap találkozol Budapesten, akkor azért könnyen lehet kezelni a helyzeteket, de akiknek ez új, azok szerintem elég sok csúnya lehúzásba beleszaladhatnak. Eleve nem fogom megérteni, aki ilyen helyen vásárol ruhát vagy márkás parfümöt. Amúgy óriási élmény az alkudozás és az üzletkötés, ha ráérzel az ízére, már csak azért is veszel valamit, hogy üzletelj, de ha már minden megvan, akkor csak alkudj egyet, nézd meg, sikerül-e elérni a kívánt árat, aztán csak menj tovább, és ne vedd meg.
A világ egyik legnépesebb városáról van szó. Ami feltűnő, hogy időseket alig látni. Európa (?) legfiatalabb átlagéletkorú metropolisza. Szigorú mohamedán öltözködést követő lányokat viszont annál többet. Nem ritka a csador. Érdekesség, hogy többször láttam kézen fogva párt sétálni, ahol a fiú teljesen normális öltözetet viselt, a lány pedig csadort. Amúgy minél több valakin a kendő, annál szebb. És minél kevesebbet látni belőle, annál gazdagabb. Megszokott látvány a csador és a Prada táska, bár az eredetiségét nem vizsgáltam. Amúgy még a csador alatt is lehetett időnként látni, hogy sminkelik magukat. A nagy vallásossággal lépten-nyomon találkozhattunk Elsőre furcsa, sőt félelmetes a müezzin hangja. Alkoholt nem isznak, sört alig kapni valahol, azt is horror áron mérik. A boltban 4 líránál kezdődik, egy egyszerű büfében 10 líra az ára. Drogok eszedbe ne jussanak!
Tetszetős dolgokat láttam a közlekedésszervezés területén Érdekességképpen a villamosmegállók körbe vannak kerítve, és csak forgóajtón keresztül juthatsz be a megállókba, bliccelés kizárva. Érdekesség a gyors busz. Ezt úgy kell elképzelni, hogy külön elkerített sávon közlekednek, középen a megállók járdasziget, mintha csak egy metró lenne. Ezek a buszok (34 és 34A jelzésűek) lényegében 20 másodpercenként közlekednek, úgy tűnik igencsak gyors és hatékony alternatívát nyújtanak a metró helyett. Ezeknek a buszoknak egy része amúgy dupla csuklós. A villamosok, buszok kivétel nélkül újak. A Boszporuszon jelenleg 2 hidat is építenek, számtalan óriási építkezést láthatunk a városban, hatalmas felhőkarcolóból is van jó néhány. Fejlődik a város, ez látszik! Mivel rengetegen vannak és rengeteg a fiatal, óriási potenciált látnék az országban Ezt úgy érzem hátráltatja a hazug cigánymentalitásuk. A közlekedés elsőre tiszta káosznak látszik. Sehol egy zebra, jobb kéz szabályt hírből sem ismerik, állandóak a torlódások, úti akadályok Azonban ezeket zseniálisan megoldják, ha épp arra sétál valaki, az minden esetben forgalomszervezővé lép át, mutatja ki tolasson vissza, ki jöhet előre, és egy perc alatt már mehet is tovább mindenki. Dudálásnak, hangos szónak semmi helye.
És akkor röviden a kedd esti meccsről. A Fenerbahce stadionjában rendezték, az ázsiai oldalon. Buszunkkal mintegy 1,5 órába telt, mire odaértünk a szállástól. Itt szembesültünk csak igazán Isztambul döbbenetes méreteivel.
A meccs előtt igen alapos és szakszerű motozás, amúgy nagyon korrektek és kedvesek voltak. Motozás közben mosolyogva mondták, hogy „Welcome to Turkey” és ezt sokkal őszintébbnek éreztem, mint az árusokat és vendéglátósokat. A stadion amúgy nagyon modern, a nézőtér teljesen fedett és még hősugárzó is működött a szektorunk felett Ráadásul még szotyit is árultak, azt hittem ez csak Magyarországon ismert.
Szófiáról ejtenék még röviden egy mondatot: egy óriási építkezést leszámítva mindenhol szocreál. A benzinkutas pedig nem bírta megérteni azt, hogy postcard, egy helyi segített neki azzal, hogy megmutatta nekem hol vannak a térképek…
Egyszer mindenképp érdemes ellátogatni ide, de hazudnék, ha azt mondom, visszavágyom ide. A bazár és az alkudozás élménye viszont felejthetetlen!