…jelen pillanatban kék-zöld (persze TS kék) a seggem annyit kaptam már a virtuseggberúgásokból és ülni sem tudok, de íéret szép szó…ígértem h blogolok ha épp olyan adódik..most adódott nem kevés dolog így hát itt vagyok…megjegyzem annyi negatív dolgot látok és szippantok be kivédhetetlenül is, hogy nem akartam kivetíteni másokra ezt mert benne van az esélye annak, hogy ezt félrevágjátok és egy siránkozó kis hülye jönne le az egészből, aki nem tudja élvezni azt ami körülötte van….pedig igenis élvezem, de “…minél többet nézek ki a kis burokból ami körülvesz annál jobban nem tetszik amit látok..” – ez később még értelmet nyer, nem magyarázom ezt most bele a dologba….muhahaha…hosszú lesz…remélem felkészültetek…öveket becsatolni…megnyílik a szófosoda..…a történetem ott kezdődik amikor is március 25-én pénteken teljes nyugiban szerettem volna letiplizni Olaszországba, hogy belevessem magam egy picit a kikapcsolódás örömeibe és átvegyem a Firenze virtust a kinti Fragola csapat 7.éves szülinapi party-ján…és aztán meg belevessem magam az ismeretlenbe….ezzel eddig semmi gond nem is lett volna, de annyira bonyolultan és lassan akart összeállni a kép az ápr 08 TS 7. szülinapra a kép, hogy a reptérre minket transzportáló TAXI-t alsógatyában a gép előtt idegben telefonálva vártam…ezer meg egy befejezetlen dolog akadt itthon és mivel 6napra távoztam így semmilyen szinten nem hagyhattam azt, hogy bármilyen rajtam múló dolog miatt csússzon a dolog…a Spanyol mentalitással gond nincs….lazák..vagy épp beleszarnak a dolgokba…vagy épp csak idióták néha….de kérem alássan ?!?!?! – azért a melót vegyük már komolyan, még akkor is ha a sóbizniszről van szó.
A reklámok elindultak, de még semmilyen szinteken nem volt biztos Henry idejutása…nem bírtak dönteni a repjegyet illetően sem és ezer helyen variáltak az uccsó pillanatokban, úgy, hogy volt közel 3 hetük szarakodni…stratégiailag a reklámot is fel kellett állítani, a nyomda sem volt még kész…stb…stb…..szal az volt amit utálok a legjobban…..várni! Várni arra, hogy valaki egy picit is következetesebben használja az agyát a megbeszélt határidőkre….na mindegy, én is kések, nem is keveset…nem is egyszer….így idegben sikerült kezdeni a túrát….ennek Gergő lett a szenvedő alanya, akinek fogalma sem volt, hogy 348275 A4-es lapnyi feladattal és megbízással érkezem oda a reptérre és fingja nem volt, mennyi mindent kell 5 percben elintézni…
Ő szívesen kihozta a fényképezőjét amit kölcsönkunyiztam, és a plakátelőlegért amit kellett neki adnom és a legnagyobb idegem közben elkezdett volna egy kisebb fajta műsit tartani arról, hogy miként is használjam a gépet….sikerült a szót belé fojtanom viszonylag rekord idő alatt..azaz egy másodperc 2 pillanat alatt aminek egy kis instant szenvedélyesebb eszmecsere lett a vége, de vhogy megoldottuk ezt is mint általában a forró pillanatokat… a magasságos 380V csapkodta az agyamat Rómáig….ott vhogy lehiggadtam VOLNA de a jéghideg zuhany várt a reptéren, nem mediterrán feeling..
SMS-ben jött a hír, hogy a COSTES klubot a helyi hatóság bezárta és a szombat esti fellépésem elmarad..na ekkor ipari áramot termelt már az agyam és sztem simán jó lettem volna egy generátornak – szerencsére senki nem kérdezte, meg a szokásos : “Peti, miért vagy ideges ??” címűt és senki nem volt ott aki mondta volna, hogy “nyugodj le” – ha bárki ezt rám tette volna ott akkor a szememmel haraptam volna ketté a torkát !!!
- hogy mi is történt ?? Fhilipp már említette, hogy a bulik Firenzében 04h-ig mennek és aztán a vadak átmennek egy hivatalos AFTER helyre, ahol aztán nagyon jó nekik és onnan pedig 08h – 09h körül mennek egy privát after helyre ahol aztán már nem tudom, hogy a magyarban vane olyan fokozás, hogy mennyire hajajjj jó nekik de jó…NOS, mivel a FRAGOLA szülinap nem kicsi, így logik volt a hatóságoknak, hogy a HIVATALOS bejelentett afti sem lesz kicsi…nekik ott van a polizia felett álló carabineri és jól lefújták az akciót….én aki “atom híres vagyok” az afterekről, olyan szintű dühben voltam a reptéren, hogy a kifutóra kellett volna kitenni jelzőfénynek a fejemet…..élből lejött, hogy ezzel az erővel a szerdai bulira is kijöhettem volna…..és akkor tudnék nyugodtan készülni a TS bulira…stb….NADEEEEEEEEEEEEEEEEEE ?!?!?!- ekkor kapcsolódott be a mennyei spirituál antenna a fejembe és jött a megnyugtató: ennek így kell lennie dolog….átállítottam magam túúúrista üzemmódba és vártam a tsodát…
Gondoltam, legalább kialszom magam, de olyan hideg volt a szálláson, hogy zéró alvás után nyűgösen vonatoztunk fel Firenzéig szombaton délután….

Ez e kellemes morcos barátságtalan emberke zötyögött a vonaton…belemélyedve mindenbe csak ne kelljen emberekkel beszélni, mosolyogni …stb….persze Rebe élvezte, hogy játszhat az oroszlán bajszával – Ő jól aludt :// hmmm….
Firenze: persze kicsattanó jókedvvvv és mosoly fogadott….pont erre volt szükségem nem ?!!? a legnagyobb hisztim közepén kellett hallgatnom Pippo kicsattanó derűs utasításait…. gondoltam pár dologra miközben vezetett és ott villogtatta a fogait, de ha megteszem akkor talán autóbalesetben ott háltunk volna örökre
DD – nincs igazság, gondoltam és tüntettem belül tovább, ekkor már az éhes vagyok faktor és az aludnék faktor is erősen baszkurálta az agyamat…KÖZÖS ERŐVEL TÁMADVA ellenem…
Firenze-ben erősen észlelhető volt a FRAGOLA, azaz az EPER team jelenléte…ez volt az első jel amit láttam és ekkor Filip még sehol sem volt :

Kimondottan tetszett a kreatív megoldás és ekkor kezdődött a mosoly….
- köztes történések : szállás elfoglalása, ahol nem volt kaja, mert csak pár óra pihenést kaptunk és időt a tisztálkodásra mert a nagy eseménysorozat a nyakunkon volt…
A PROGRAM :
- közös vacsi a FRAGOLA tagjaival és a közeli barátokkal a klubban
- buli 04h-ig max 04h:30min-ig
- eljutás az after helyre, amiről senki semmit nem tudott akkor még – jól titokban volt tartva – (szoba elfoglalása és aztán a ki mit csinál szabadprogram elvén…bármi jön….persze be volt ütemezve egy zenélés is…erre gondoltam magamban, hogy álljon féllábon az akinek 3 anyja van, hogy én az afterben tolom alvás nélkül - hát toltam 2x is….de erről később )
- kedden vissza a városba – PIHENÉS /erre állt a kukacom legjobban akkor ezt hallva/
- szerda városnézés és este buláj ismét
SZOMBAT ESTE : FIRENZE / TENAX – FRAGOLA 7th birhtday !
Ez a műsor várt minket…..nos itt lenne az első komolyabb megállóm…
- a klubról kicsit bővebben: az épület egy KLUBNAK való ingatlan…semmi túlcicoma…hangra és fényre helyezett hangsúllyal egy minimál design-ra alapozott EGYSÉG, ahol a közlekedés és a klubban való “kommandózás” (jövés – menés) abszolút okés volt a tömegeknek…a tánctér tágas, az oldalboxok praktikusan boxokként üzemeltek oldal, azaz VÁLASZfal nélkül – kialakítva a priv leülési lehetőséget az asztal köré, de nem határolt el senkit senkitől…az egységesség érzete minden esetben meg volt…nem adott a klub egy olyan érzetet, hogy itt bárki el akarna különülni bárkitől, vagy épp húde VIP akarna lenni…. – végig az az érzésem volt, hogy a ZENE az összekötő elem és nem más…VAN ugyan egy VIP része a klubnak, de ott sem láttam semmivel sem különösebb lényeket mint bárhol máshol…sőt…úgy tükrözném le a dolgot, egy kisterem volt mint VIP, de ide is mindenki bemehetett attól függetlenül, hogy milyen ruha volt rajta, vagy épp mennyire feszített..stb….itt szólt a zene egy kis dj pultról fiatal djk által, halkabban és más stílusban és egy hangulatos bár volt ott található…
Kicsit előre rohantam, uhhogy back to the eleje…..a bejáratnál a lehető legfontosabb figyelmeztetésekkel lehetett találkozni :
- senem kamerázz
- senem fotózz – mer’ tilos és kész…a jegy megvásárlásával tudomásul vetted, hogy a hely fotósa majd kattogtat aztán kész – megjegyzem halkan, hogy kb.: 1500 emberre volt 2 OFFICIAL FOTÓS - egy a klubnak, egy a Fragola-nak
- továbbá kint található a korhatárral kapcsolatos jelzés
- a blépőkről vonatkozó tábla…melyik jegy mikor mennyi ?!?! fullos jegy 20eu (mindenféle sztár nélkül), kedvezményes jegy, fiúknak : 16eu, jányoknak 13, VIP listen: 11eu
- NO CIGI mert ihajj csuhajj, ha rajtakapnak a klub büntetését elkerülendő, rohadtul nem érdekel ha a főnök fia is vagy de ki leszel fukin rakva a buliból
- ha elhagyod az italkártyád akkor még 70eu a bünti és nem érdekel szintén ki vagy te
Továbbá a számomra lehető legjobban tetszetős dolog az egy ALKOHOL táblázat volt amiben feltüntették az italok alkohol ezrelékét fogyasztás utáni állapotban, de ez még semmi, mert volt egy táblázat NŐKNEK és FIÚKNAK, hogy üres gyomorral és tele gyomorral mennyit érdemes fogyasztani és miből !!?!?!?!?!
DDD – ITT AZT MONDTAM magamban, hogy BESZAROK A GATYÁMBA….és nem akartam elhinni, de ez még nem is sokkolt annyira…
Ennyire azért ne figyelmeztessenek jó, hogy mit akarok kezdeni magammal ?!?!?!?! wehehehehee – AMÚGY MEG DE !!!! az otthonából kiszabaduló kitörni vágyó vadnak is kell a LIMIT és a jelzés….ha nem issza magát vakra a before-ben akkor legalább lehet még remény ha ezt megnézi, hogy ne üljön kocsiba, vagy ne csináljon fassságot…..ITTAS EMBER nem jöhet be….2 dolog logik : fogyasszon a klubban és tisztelje meg a klubot pénzzéééével, másik : etikátlan és tiszteletlen…. most lehet mindenki felsír, hogy “de jobban élnek meg ott euro van, meg átlagfizetés meg minden…” – TESSÉK ÉBREDNI, ott is fiatalok járnak buliba, ott is sok szülő pénzeli a gyerekét hétvégén és ott is van para nem kicsi a válság miatt…és ott sem mindenki gazdag !!!! KIMONDOTTAN NEM MÁRKÁS SZAROKBAN rohangálnak hanem inkább jól és stílusosan öltöznek….nem éreztem, hogy a ruha mondja mondja meg ki vagy….pontosabban sok szinten nem éreztem azt a majomkodást amit lehet itthon tapasztalni X esetben….az önkifejezés nem az anyagi mércétől függ, hanem az egyéniségen….ha van egy plusz póóóló rajtad, akkor hajtsd össze kreatívan ha levetted és tekerd fel sálnak…és jól mutat
– például –
MEGJEGYZÉS : a legkomolyabban a nyálból vagy leheletből az alkoholt kimutató kis gépezetek tetszettek…haza indulás előtti tesztre…mehetsz, kész vagy VÁRJ sokat…VÁRJ még kicsit…ott várnak mindenkit a kis szívószálakkal ezek a masinák a falon…jópofa…tetszett…több helyen is láttam ami szórakozóhely vagy kocsma….nekem új volt….ekkor fostam be 2x a klubban
DD
A be és kijárati figyelmeztetőket elhagyva egy “dicsőség fal” jelzi minden műfajban, hogy kik fordultak meg eddig a klub falai között….nyilván nem ebből gazdagszik meg a helyi sírköves, de minden esetben egy új nevet pingálni a falba egy elég szép gesztus minden értelemben….nyilvánvaló, hogy én nem a kommmersz falat fotóztam le….de itt is ugyanúgy dübörög minden műfaj…szépen elférve egymás mellett, mint sok helyen az jól működne nálunk is, ha a balance nem csúszna el és minden a megfelelő reklámot kapná:

Nade…nade…mennyünk tova…a DJ pult full közönségorientált….azaz az az oltára az egésznek…mindenki mindenhonnan látja mi történik és mit celebrálnak a “papok” – technikai játszótér az egész…egy masszív géppppark…egy pulton belül 2 kiállás : 1 rezidenseknek és mellettük balra 1 a guesteknek minden esetben…ergo nem dj pult váltás van, hanem egy mondatban felkonfolják, hogy mellettünk látható..XY és ő a vendég…bla bla…nincs tülekedés, adok kábelt, veszek kábelt….”menyinen ne izellé” – nem férek el…eset…nem b@@@sztatják egymást a djk és full respectre van kihegyezve a dolog a guest iránt :
VAN EGY videom is ajtótól bejárva a klubot, de ott mondtam pár dolgot amit sokan talán nem értenének rendesen meg és sértő lenne…..ezért nem merem bevállalni…kizárólag azért, mert folyamatosan mindenki mindent magára vesz és nem gondolkodunk globálban sajnos….szal még megnézem párszor és ha nem gázos akkor talán még berántom ide….na a lényeg, hogy a klubot bejárva ez jött le : kurvára nem cicomaparádé ez…hanem klub…nem úszik színpompában, nincs rogyásig díszítve, különösen nincs csibetollakkal bevonva oszlop és nem is néz ki rejtelmes ravatalozónak…nincsenek plusssssz effektek és nem öli meg a design…a hang meg a fény, a CO ágyú és a tűz a zenével közösen OPERÁL az emberek fejében és ennyi….ettől pont épp mindenki minden esetben a DJ pultra figyel…..egy igazi pozitív hodály, ami felszippantja a szórakozni vágyókat….termetes, tekintélyt parancsol és eszedbe sem jut, hogy mást csinálj mint szórakozz….azaz táncolj és zenét hallgass…és persze fogyassz…összeségében aréna jellegű, de nem esz meg…atmoszférájában a minimal design miatt a régi Flört hatása van, de mivel lent van a DJ pult a Stúdió effekt érződik benne, ha a galérián van az ember..az egyoldalon lévő oldalboxok miatt kicsit Helkás…a dj pultal szemben lévő pódium pedig SingSing et adta be nekem…
A FRAGOLA szülinap az úgy kezdődött…hogy atomdekorálás a klubban…a spec táncosok ezen ez estén elpróbálták a FRAGOLA kisgyerek megszületésének koreográfiáját….előbb eperrel a hasukban táncoltak később egy gyermekkel a kezükben aki épp 7 éves…szal jó szimbóluma volt a jelennek és a múltnak is a dolog…tetszett….csak és kizárólag a technikai stáb és a FRAGOLA volt jelen a díszítésnél, no meg a standra a pultosok + üzl vezető…Ami feltűnt, hogy sehol nem találtam a projektet basztató főnököt vagy üzletvezetőt, aki a saját priv hülyeségeivel majd jól megmondta volna, hogy mit hova tegyenek, vagy épp stresszben tartotta volna a team-et…fiatalok, gyerekek dolgoztak helyenként, de a megfelelő felnőtteknek kijáró bizalommal.. felkészítették a klubot a SAJÁT elképzeléseik szerint a SAJÁT estjükre, ami a klubnak eleve bevételt termelt, ergo a klub vezetősége nem akarta még azt is megmondani, hogy :
- így nézzen ki a flyer (hazai effektek, egy millimétert lehetne nagyobb a klub neve ?!!? /amúgy meg mindenki vágja, hogy hol lesz a buli/)
- ilyen zene legyen ám, mert ha idejönnek azok haverok akik amúgy nem ezt a zenét szeretik, akkor azok nemám hazamennek és nem hagyják itt a lét ?!?! – NE JÖJJENEK IDE, vagy ha idejönnek fogadják el, hogy ma ez van!!! /erről különösen sokat beszéltem Filippel, hogy mennyi stresszt kap a tulajtól….az volt a válasz…ami az Ő estje, az az Ő esjte….vannak jobbak és rosszabbak, de átlagot néznek és amikor rosszabb sem basztatják őket mert az átlag jó…így nincs stressz/
Mikor felöltözött a klub kiment mindenki az utcára, hogy szertartás jelleggel a klub előtt pezsgőt bontsanak az esemény előtt az akkor már összeverődött kisebb tömeggel akik a FRAGOLA követői, megosszanak sok sok üveg pezsit….megjegyzem for freee

….GESZTUS 01!!
FRAOLA VaTSi a Tenax- ban! – KLIKKKK A LINKRE - VIDEO – rövid
GESZTUS 02!!
21:30-kor : kinyílt az ajtó és a fanok bementek a klubba és az első dj várta őket NO meg a hidegtál a klub közepén….hogy ezt mikor varázsolták oda nem tudom – chill track-ek, break beat és pár ismerős zene szólt ebben az időben a kedvenc Tosca – Suzuka albumról…dj által persze….később kis acid jazz és fini nagyon fini house-ok érkeztek be a térbe….a hidegtálat váltotta egy kis meleg tészta…és vmi husi…no meg egy újabb dj…innentől kezdve nem volt megállás…jöttek is az emberek szépen…emelkedett a hangerő és diszkréten eltűnt az “instant konyha is” – éjfélre mondhatni tele volt a klub….Glimpse volt a guest akit a Fragola rezidensek közül 2 vezetett fel….Cole szettje nagyon közel volt a CircoLoco vonalhoz, míg Genny G. a feszesebb house-ok es kellemesebb tech house-ok területén operált. Glimpse live előadása nekem nagyon kemény volt…végig techno..szettjének végén pár dallam is beköszönt, de összeségében nem táncoltam szét magam….és mindennél jobban fáradt voltam….használtam a legál serkentőt is a ginsengeskávéjukat…de semmi….más egyéb meg semmilyen szinteken nem motoszkált az agyban mert részemről ez előre eldöntött volt, hogy nem felborulni megyek, hanem figyelek és tanulok…. NYITÁS előtt megjelent a tulaj : kezet fogott mindenkivel és ennyit szólt : remélem jó esténk lesz! – ezen le is hidaltam…Ő volt a főguru, de olyan finoman észrevétlen maradt, hogy ihaj…jah és nem épp fiatalnak mondható volt….30 éves aklub megjegyzem – és azt is megjegyzem, hogy az ősitalódiszkó időszakától idáig eljönni az komoly dolog a mi műfajunkban!!!
Néha láttam Philipp-et is, de mint kolléga jól tudtam, hogy kisebb gondja is nagyobb volt mint a perszonál vendégekkel foglalkozni, így amikor kiment belőle már minden stressz és Glimpse a szettje végéhez közeledett, akkor terheltem meg egy kép erejéig és kívántam jó boldog szülinapot neki és ahhoz amit felépített…
- enyhén örült a koma….de meg is érdemli…kb 1400 körül lehettek a TSizma minden részéből a FRAGOLA party-n…mivel Ők is itt ott felbukkannak ezért nem csak lokál a közönségük….kimondottan örült, hogy én legalább értem azt amit csinál és nem b@@@@ttam egész éjjel ha bármi nyűgöm volt….annak ellenére, hogy ezer smst küldött, hogy : minden okés e avagy kérünk e valamit…mondtam neki, hogy nem vagyok a 23éve tartó barátja és nem én vagyok a fő VIP, de pont én nem fogom basztatni a legnagyobb stresszben, hogy adjon inni, hogy szerezzen egy normális helyet a klubban, asztalt, vagy bármit….ott tobzódtam a tömegben és amikor kellett vettem piát….nem a lepattanóra mentem…részese akartam lenni a dolgoknak és pisilni meg el tudom menni egyedül is….100% tiszteletben tartva a munkáját, nem jöttem neki a “ki mikor játszik ?” kérdésekkel meg a kedvencem : “na hogyan lesz az este ?” + “jó buli lesz?” ….stb….stb….. /itthon már kezdi amúgy mexokni a baráti kör, hogy ne rájuk terelődjön a figyelem, hisz elég a bajom ha buli van, de még azért ha 57394493373-szorra is kinyomom a telót mert sűrű vagyok, azé hívnak és jön az sms, hogy köcsög vagyok már fel sem veszem és amikor van időm, akkor általában az a műsor a lehető legnagyobb meló közben : “itt állunk a sorban, kifizetem a jegyet ha kell, de nem tudsz előre vinni a sorban ?!?!?” – és ezt olyantól mindig aki jól tudja, hogy épp az idegeimen táncolok../ sza’l úgy érzem Filip akit később Fülöpnek hívtam….igazán hálás volt, hogy nem voltam egy problémás vendég…pedig felhatalmazott, hogy ha bármi van sikítsak…nos egész este láttam 2x közelről meg amíg játszott…majd a buli végén…..kurvára nem vártam el tőle, hogy velem foglalkozzon ha már elhívott és amúgy is hisztiben voltam, mert lemondták a Costes fellépésem…meg kaja…meg alvás…mag azt sem tudtam hol alszom ezután a bőröndjeink meg minden cuccom épp egy csomagtartóban kint a klub előtt…laptop…stb…
Nem vagyok fotóművész, a legjobban sikerült képem a buliról ez : (amúgy sem használtam túl sokat a gépet….nem szeretem buliban…a fülem meg a szemeim a fő eszközök amiket bevetek, akárhol is vagyok…mindent rögzítek az agyra….luxus lenne bebaszva semmire emlékezni, ha mér új az élmény és új “film” kerül a vinyóra)
Glimpse után Fülöp zenélt egy kellemes szettet, ez volt hozzám a legközelebb…Doomwork-tól kezdve egy csomó minden megszólalt..lendületes volt és reggeli pipiropogós de nem durva és kevésbé techno…megszólalt klubban először WHITE LABEL-ről Obrotka – WHO NEED ENEMIES is original-ban….a végén meg a 3 FRAGOLA dj együtt zenélt és ment az örömködés és a bódottá a dj pultban…erről is van kicsi snittem, de ne túl hangosan nézd / hallgassssd mert nem egy stúdió HD felvétel…
Fragola END – ÖrömZENE – KLIKKK IDE!
A buli így végződött és abban a kérdésben meg is nyugodtam, hogy totál jó dolog régi nagy zenéket elővenni és együtt örülni annak amit hallgatunk…..szal még komolyabb a megerősítés bennem, hogy ha valami nem színes és hullámzó az nekem, ismétlem NEKEM : UNALMAS – lehet felőlem művészien monoton, azt én sosem fogom tudni képviselni és nem is akarom….táncolni sem tudok rá, mert elkezdek unatkozni….de ettől függetlenül az nem rossz, de meghagyom másoknak is továbbra is…
Összegezve az egészet : egy nagyon jól szervezett buliban voltam, sajnos nagyon nyűgösen és ebből fakadóan ezt nem élveztem annyira, viszont nagyon komoly tanulmányi út volt és rengeteg ötletet gyűjtöttem be. Ebből a tekintetből remekül éreztem magam…
Zene : 10/7 (Glimpse és az egyik Fragola srác nem volt a füleimnek való)
Klub : 10/10 (új élmény is volt, nyilván ez fokozta ezt, de full arról szól amiről egy KLUBNAK szólnia kell…szal régi FLÖRT effekt, de az újat is szeretjük ha már ilyen lett….de még a mai napig is bánom, hogy utólag mutatták meg a dolgot és semmilyen beleszólásom vagy javaslatom sem volt….jött egy ember, aki épp úgy gondolta, hogy tudja mi kell egy HOUSE klubba és a főnökök is nagyon tudták…a dj meg persze hülye
) – )
Közönség : 10/8 (valahogy nem kapták el, de sztem Glimpse angol hidegsége nekik túl túl rideg volt, érezhető volt drog jelenléte, de nem volt szétbaszva a tömeg…és nem is nagyon ismeretes ott a hazai szemétlavina…pontosabban, tudják és ismerik a dzsina, kati, ketamin…és egyéb szarok létezését, de például az ilyen irányú kérdéseim és beszélgetéseim nagy része alatt az ilyen dolgokra a többség azt mondta, hogy “ha NINCS PÉNZED normál drogra akkor inkább NE csinálj semmit…”) JAH HOZZÁTESZEM A KOROSZTÁLY AZ MERŐBEN a 21-es KORT JELENTETTE és ez a +21 OROSZOKNÁL is nagyon pozitív hatással volt rám, de erről később !!
Kiszolgálás : 10/10 (gyors)
WCk : folyamatos tisztítás mellett hangulatosak és nagyok !
Összegezve még annyit tolnék ehhez a részhez, hogy a lépcsőkön nagyon NEM és pláne NEM ott állnak meg az emberek beszélgetni ahol nem lehet…portás van egy csomó /ezen nem spórolnak/ és figyelnek mindenre…pár ember trükközött a cigivel, a legcoool-abb gyerekek is féltérden adogatták a bagót nehogy lebukjanak….de ugye aminek szaga van egy tiltott helyen az lebukós…a kijáratok jól megközelíthetőek…poroltókkal találkozol a falakon szinte mindenhol…(nem ciki, jól is mutat…és senki nem baszkurálja POÉNBÓL sem), nincsenek nagydarabok, itt egyet sem láttam (DE OROSZOKNÁL SEM), egymással mindenki okés, feszkó nincs…ha megszorulnak valahol, a lányokat nagyon elengedik, zsigerből jön az udvariasság és nem “tülekennyek” , szal lökdösődésnek nyoma nincs….nem láttam a világát szemmel láthatóan nem tudó tömegen átviharozó picsa sem sem májer pasi….jól öltözködnek és nem kihívóan…szinte mindenki egy egyéniség és nem láttam tömegcuccot…/a lányoknál az a dj bjuti frizura elég gyakori és az első 2 metsző fog feletti fogínyben lévő píírszing az feltünően sok (nekem nem tetszik)/ Jól éreztem magam és biztonságban a közegben….
A buli véget ért….mindenki tudomásul vette és lehagyták a területet….ekkkortól kezdődött a KÁOSZ
)))
AFTER – VASÁRNAP ! ELSŐ NAP…
- ekkor már csajos hisztériával követeltem a kiszállásom a dologból de nyugtattak, hogy no para..minden okkéj lesz….lesz, hol aludni…lesz minden “…afterpaaarrrrrriii” – ezt hajtogatták….egyszer csak jött egy fiú aki semmit sem tudott semmiről, csak azt, hogy minket 2-nket biztonságosan el kell juttatnia A HELYRE…a kocsiba bevágódott mellénk egy NÉMETOLASZ arc aki Cocoon fan volt és persze “enyhén” részeg, aki elmondta, hogy először van Fragola bulin….percenként hallgattam, hogy a Cocoon az Isten….sza’l első bulija a TNX-ban és hallotta, hogy van after és ott a helye….Elindultunk…..első állomásunk 20méterre a klubtól volt : egy 3-as BMW mellett álltunk meg aminek körbe ki volt verve az ablaka….ez nettó 45 percbe telt, míg mindenki rácsodálkozott – mivel megoldani nem tudták a helyzetet…és mindenki biztatta a tulajt, hogy majd a biztosító…újabb megjegyzésként említem meg, hogy a cuccaink azaz csomagjaink egy másik verdában parkoltak, akinek a tulaja pont nem tudta, hogy mikor ér oda a HELYRE! – de a mi sofőrünk sem tudta, hogy hol a hely !?!? – Na, ez volt az amit kár volt Rebekának lefordítania, mert a Cocoon mániás arc aktív dumája és a keveredés az utakon az pont nem hiányzott.. őszintén : tényleg már minden bajom volt és egy igazi jó fürdő és WC!!!! – nagyon hiányzott..50km volt az AFTER helyszíne valahol a városon kívűl és fingom sincs, hogy merre a nagy Toscana-ban….Tudatosan senkinek sem mondtak erről semmit, ezzel szűrték az ode nem illő és a nem meghívott arcokat…volt egy telszám aki mondta, hogy mikor merre…. – bevallom ez tetszett mert olyan volt mint egy filmben….
A hegyek között lévő káoszolás, amikor már földes utakon mentünk össze vissza, megint kiverte bennem a biztit, de sok telefonálgatás után landoltunk itt : (nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon FUKIN nyűgösen)
A HELY….nyűgös reggeli video !! KLIKK IDE
- mint a videoról kiderült egy privát villában voltunk ami az egyik lokál bortermelő tulajdona és nagyon messzire utazott, hogy ne is lássa mi lesz itt….ami meglepő volt egy kisebb körülnézés után az az, hogy durván fel volt szerelve a hely. HANG volt dögivel…DJ pult fullos…mixer, lemezjátszók, cd játszók és 2 oldali kontroll…meg egy nagy hely…plusz italpult….NEM ÉÉÉÉÉRTETTTEM!!! volt ott 16 ember és nem éééértettem a felhajtást….és ekkor mint egy igazi komédiában a hegy oldalán megjelent egy nem kicsi kocsisor….durvább mint bármilyen bazi nagy lagzi….beparkolt a szűk mag a hegyoldalba..és pikk pakk 130-150fősre dagadt a PRIV after….ekkor esett le a tantusz….és megszólalt bennem az ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚRISTEEEEEEEEEEEEEEEEEEN hol is vagyok ?!?!?! és átváltottam az élvezeti üzemmódba….mivel nagyon hideg volt ezért a melegítő védőitalok adták a biztonságot, ami az üres gyomornak nagyon jótttt tettt és hamar be is állt a reggeli kellemes részeg állapot…pont míg a nap elő nem bújt és míg FÜLÖP a főkolompos elő nem került…. – lett szobánk : HIDEG…KIBA@@@@TT hideg….de volt egy kis minifűtő
) hehehe….FULL MAXON HAJTVA 24óra után érezhető volt a szobában a meleg…addig nuku…
D – DE VÍÍGASZTALT, hogy sosem voltam még ilyen festői szép helyen….
Fülöpre nézve egy piros pont, hogy jeleztem az igényem a vasárnapi FORMA1-et illetően – ez volt az egyetlen extra kérésem – amit Ő meg is oldott…TV volt…de esély semmi, hogy nézzem….150 kemény zene őrültel szemben ZÉRÓ esélyem sem volt….GESZTUS 03!!
Az AFTER számomra kaotikusan nagyra nőtt és rengeteg ember volt már ott….a telefonommal rögzítettem egy videot erről stikiben, mert ÍRATLAN szabályként senki nem fényképezővel rohangált…ami PRIVÁT AZ PRIVÁT…és nekem sem örültek a mellettem állók, amikor látták h épp rögzítek a telóval.. EZT EZÉRT MEG SEM OSZTOM…
A lényegi része az volt, hogy ide a kemény mag jött és nagyon kultúrban hozták le ezt az egészet…nem láttam cuccfürdőt és inkább az alkohol dominált…aki meg tolt valamit az diszkréten adta elő…azaz senki nem látta ki mit csinál…nem voltak fos kész arcok akik elkezdték a tujákat körbehugyozni és a szemetelésre is nagyon figyeltek…..szal kizárólag a bennem dolgozó ROSSZ élményeken alapuló előítélet mondatta velem az összes parámat…és azt , hogy ebbúl egy nagy nagy káosz lesz!!! Egy nagyon jókedvű családias AFTERBEN voltam, ahol aztán elő is kerültek a lemezek…a lehető legtutibb titoktrack-ek jöhettek elő és a lehető legjobb az az volt, hogy a 256486469 darab dj a lehető leglazábban egymásra szórogatta a zenéket és totál lazában váltogattuk a műfajokat….senki nem EGO-ból adta elő…a tömegben sem láttam senkit aki nem bírt magával…akik akartak pihentek az emeleten, vagy aki elgyengült és feladta azt épp a fotelben takarták be….
Nagyon szép gesztus volt számomra, hogy a konkurens avagy a rivális dj team-ek jeles tagjai is megjelentek és a “harcmezőn kívűl” egy szülinapi afterben Ők is gratuláltak egymásnak….sőt a FRAGOLA által már korábban elhívott nagyobb nevek is jelezték érkezésüket : Alex Neri, Valentino Kanzyani (ő be is futott 3 óra vonatozás + 1 óra autózás után), Doomwork (őt átaludtam)….stb..várhatóak voltak… VERSENY PÁLYÁN kívül sok sok dj tiszteletét tette és azért VOLT hétfőig tervezve a hivatalos after after after mert sok arc a kötelező vasárnapit aftit épp másutt töltötte…JÓMAGAM vasárnap du 2-ig bírtam az első menetet…egy laza b2b2b2b után /épp Valentino vett le, aki totál jófej volt és végig táncolta a szettünket…sztárallűrt nem tapasztaltam…/ kidőltünk..persze előtte Filip bázisáról loptunk némi elemózsiát.
Holtfáradtan, de mosolygósan kutyorodtunk be a jéghideg ágyba, ugyanis a csomagjaink is megérkeztek ez idő alatt…és lejött az info, hogy nem egy agyalágyult világát nem tudo idióta brigáddal vagyunk, hanem egy felnőttekből álló, a kultúrát megfelelően képviselő privát kör vendégei vagyunk akik épp lazítanak egy nagyot mert szülinapot ünnepelnek….és nyomát sem éreztük a túlzásnak…..a zene volt a főszereplő az afterben is és nem a cuccok…..DE nem hazudok, voltak akik mindezt alvás nélkül nyomták napszemüvegben de 130-150főből ez kb 15-17 lehetett csak. Glimpse úr is velünk tartott…azaz nem volt esélye nem velünk tartani, mert Ő is épp a feleségével csatázott arról, hogy megfejtsék miért ITT van és nem a hotelben….
TSapatkapitányi szinten Philipp mindezt minden nélkül abszorválta….és hozta vitte az embereket eközben a reptérre vagy épp a vonatra…DOLGOZOTT….keményen, hogy a többieknek jó legyen…miközben ŐT kellett volna ünnepelnünk……mi kidőltünk…és a lüktetésre elaludtunk….a zene nem állt meg….valakinek mindig volt kedve rakni, a bulizók örömére…..este 20h- körül KOPOGÁSRA ébredtünk….PAAAASTAAAAA, PAAASTAAAA – volt a signal…..erre persze jelzett a gyomor és ugrottunk is…Miközben vkik táncoltak….vkik pihentek…Philipp megfordult a boltból /párszor/ és tészta, bor, husi, édesség és minden ami kell ott volt velünk a semmi közepén…családiasan MINDENKINEK kimérve az adagokat, megkezdődött a kajaidő az esti BULI az AFTER AFTERJA előtt…Vasárnap este a megfáradt arcok szépen csendben energiát vettek….sötét volt és esett…vihar is volt, mert a dörgésekre felébredtünk…..komolyan mondom úgy éreztem magam mint amikor Jézus kenyeret szaporított….nem tudom, hogy ezt, hogy csinálták…de egy kellemes tábor voltunk és nem volt sok kaja de mindenkinek jutott…OK az is igaz, hogy amíg szunya volt…addig sokan leléptek…kb 70 – 80-an lehettünk ekkorra…Pár csajszi bevállalta a mosogatást….mivel semmi teendő nem volt Filipppppó elrendezte magát durván…vodkát ivott úgy mint ló a 25 literes vödörből a vizet – nekem fájt már… :///
Semmilyen esélye nem volt zenélni….így egy olasz kollégával húztuk egy ideig és kb éjjel 02h-kor újabb ágytúrába vetettük magunkat….hétfőn 12-h körül ébredtünk….a zene szólt….40fő meg még mindig nyomta….szépen lassan épült le a dolog…rend volt….semmi szemét…ami volt gondosan begyűjtve…. a buli ment….
- ekkor tetszett meg az egész….frissen kipihenve kezdtem látni, hogy mennyire felelősséggel vannak egymás iránt az emberek és mennyire vigyáznak a közösségre és a baráTSágra…a zene által ! NEm cucc haverság volt az ami épp addig tart, amíg az effekt….
Pippo invitálására egy civilizált reggelinestünk át a villától jópár kilométerre lévő városkában, ahol sétáltunk is egy nagyot….de erről beszéljen pár kép :

Ezek után vissza a villához és kedd reggelig ismét az ment ami eddig….ugye nem baj ha nem részletezem ???
DDDDDDDDDDDDDDDDD
Kedden visszatértünk Firenzébe…….és átaludtuk a dolgot kb este 21h-kor már ágy volt és szerda 11h-ig szpátty volt…..
APROPÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ : amit nem láttam még itthon sehol….a szombati bulit kipihenve vasárnap délutánra megérkezett a TENAX nem éppen fiatal tulaja is az AFTERBA – koccintott kicsit és gratulált a fiúknak, kifejezte háláját az együttműködésért és kedves volt mindenkivel…pedig akkor még erősen ment a ROCK’N ROLL…nem láttam rajta azt, hogy más meg különb mint bárki…nem a fukkendrága csiribiri rucijában jött és nem nézte le a közönségét, de azokat sem akik a klubjának dolgoznak…ellenkezőleg…egyfajta megbecsülést éreztem az emberben…és elfogadást….Rebeka fordított mindent, mert persze én tudni akarta mindent….bennem pl.: ez volt az első reakció : HÁT EZ ?? – és később értettem meg, hogy elfogadta a meghívást, a gesztust, hogy Pippo lehívta Őt annak ellenére, hogy nem az Ő világa….de részese kellett, hogy legyen egy klubtól és munkahelytől mentes koccintásnak a FRAGOLA 7 éves szülinapján……ekkor elszorult a szívem….mert itthon a DJ-k nagy többsége nem kap respectet…kuss a szavunk, vagy mehetünk máshova….úgy éreztem vannak még helyek ahol tudják, hogy nem az “örüjjé, hogy itt jácchacc” dominál, hanem az, hogy : megbecsüllek és elismerlek mert nekem termelsz….szal az üzletember itt is üzletember, de ekkora respectet még nem láttam sehol eddigi pályafutásom során….remélem értitek ezeket a sorokat….bár inkább a szakma érti sztem ezt…..és inkább nem is akarom, hogy a közönség néha tudja egy mosolygós este mögött mennyi stressz van errefele…pedig csak be kéne lazítani és BÍZNI a szaktudásban, nem okoskodni…és akkor nem lenne a kérdés : PETI miért vagy ideg ?!?!
Firenze és a SZERDA egy másik bejegyzés lesz mert már alig látok, de remélem ez elsőre elég volt…mert azé lesz itt még érdekes történés a majdnem elmaradt TS 7. szülinapról és az Orosz túráról…
Filip által kapunk infot, hogy miként is működik a DJ LESZEK Olaszban és a befizetni való jogdíjakról szóló rész is érdekes lesz majd, ahogyan a hétköznapi kis buli is…..most alvás mert jön egy újabb hosszú 7vége minnyá
) A HIBÁKÉRT SORRY….TUTI VAN EGY TSOMÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ

apám, sírok, rühellem az aftert – csak a kis kultúrált otthon baráti körben sört iszunk -> filmezünk -> bealszunk fekszik – de ez, ezt át akarom élni
– a szakmai rész is durva ! tudtam hogy nagyjából így megy itthon de hogy ennyire durván, más ország más kultúra, más világ
amivel nem értek egyet de nagyon hogy 4-ig buli, itthon sem értem miért nem mehet az hogy 22-08-ig tartson a buli…és akkor nem kell after, aki leballag 11-re az 8ig úgy kitombolja magát hazáig alig bír elmenni
továbbá világ szinten hiányolom a before partykat, milyen jó is lenne kis kocsmákban, kávézókban 8-kor már zenére ihatná a sört az ember és esetleg ha már tellítődött akkor rázhassa is egy kicsit
mi így szoktuk, 8-9 irány a bár 11-pedig a klubb
továbbá, meglepő, de örömteli a nőnemű agyrombolók hiánya
érdekes, jóó volt olvasni
kiválló tissztelettel maradtam, függőségben szenvedő zoltán
ui: fekete tengeri buli élményre kurva kiváncsi vagyok, érdekel mi változott ott az elmúlt 4 évben